2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

„Európa jobbra tolódik, a németek is”

2015. augusztus 5., szerda 10:25, frissítve: szerda 15:24

Berlin a brit és a francia kormánynak is pénzt ad a bevándorlók elleni fellépéshez. Calais-ban a rendőri erősítés ellenére az éjjel is több százan próbáltak felszökni az Anglia felé tartó kamionokra és vonatokra. Lettországban a menekültek ellen tüntettek, az ellenzék szerint az ország nincs felkészülve, hogy idegeneket olvasszon be a társadalomba.

A kerítés és a rendőri erősítés sem ért sokat Calais-ban. Éjszaka több százan próbáltak átszökni Anglia felé. A brit kormány a héten háromszáz rendőrt és tízmillió fontot küldött Calais védelmére. A francia városban körülbelül ötezer menekült van, a Dzsungel nevű táborban élnek.

„Amióta megtapasztaltam az iráni határt, azóta semmi sem túlzás. Ott a határőrök célba lőnek az emberre, aki túléli, arra ráeresztik a kutyát. Aztán kirabolnak, ha normális ruha van rajtad, azt is elveszik. Az embercsempészek betesznek egy konténerbe, és ha meghalsz, úgy is jó. Egy embercsempész azt mondta, hogy hatvanból ha kettő-három meghal, az nem számít, attól még megkapják a pénzt” – mondja egy afgán menekült.

A tábort a brit liberális párt elnöke is bejárta. A londoni kormány a bevándorlók miatt szigorít a nagy-britanniai tartózkodás feltételein, ezentúl csak papírral rendelkező menekültek kaphatnak szállást és segélyt. „Menekültekről van szó, közben sok kormány úgy beszél róluk, mint másodrendű emberekről. Az uniós tagállamok közben vádaskodnak és egymásra mutogatnak, hogy ki a felelős. Közben itt elárvult gyerekek, orvosi ellátásra szoruló felnőttek vannak” – vélekedett Tim Farron.

A menekültek ellen tüntettek

Az uniós összefogás eddig kimerült abban, hogy harminckétezer menekültet elosztanak a tagállamok között. Csak idén körülbelül tízszer ennyien jönnek majd.

Lettországban a kormány ellen szerveztek tüntetést, miután kiderült, hogy már idén kétszázötven menekültet telepítenek át földközi-tengeri táborokból a balti országba. „A bevándorlás veszélyezteti Lettország biztonságát. Már az eddigi bevándorlókat sem tudtuk integrálni, felesleges még több embert beengedni. Ahogy az EU kezeli a kérdést, az csak fokozza a problémát” – hangoztatta egy tüntető.

A német kancelláriaminiszter is közölte, hogy nem ért egyet a merkeli bevándorláspolitikával, és szigorítaná a beutazás feltételeit, hogy csak hiányszakmák németül beszélő képviselői kapjanak letelepedési engedélyt. „Néhány hét alatt 17 százalékkal nőtt Németországban azok száma, akik azt mondják, hogy nem kell több embert beengedni, és egy gazdasági menekültet se engedjenek be. Már 68 százalék az arányuk. Európa jobbra tolódik, a németek is, ez a belpolitikán is érződik” – mutatott rá Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő.

A berlini vezetés a német és francia kormánynak is húszmillió euró körüli összeget ad a menekültek ellátására.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!