Egyre mélyül a konfliktus a két Korea között
2015. augusztus 21., péntek 10:11, frissítve: kedd 15:33
A déli állam tizenegy év után indította újra az északon élőknek szóló propagandaműsorait. Így válaszolt arra, hogy a határon előző héten felrobbant egy akna, amely megsebesített két dél-koreai katonát. A konfliktus egyre mélyül: a hangszórókat az északi rezsim egy rakétával próbálta elhallgattatni, amire Dél-Korea tüzérségi sorozatokkal válaszolt. Ezt követően Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor bejelentette: harckészültségbe helyezi a hadsereget, hasonló döntést hozott a dél-koreai vezetés is.
„Hadseregünket azonnal a legmagasabb riadókészültségbe helyeztük, és szorosan figyeljük az észak-koreai hadsereg mozgását. Továbbra is készenlétben tartjuk a katonai erőnket, hogy határozottan válaszolni tudjon az esetleges újabb észak-koreai provokációkra” – mondta Dél-Korea katonai szóvivője.
A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és a Koreai Köztársaság hivatalosan máig hadban áll egymással. Ugyanis a koreai háborút lezáró, 1953-as tűzszünet után nem kötöttek békeszerződést.
Japán önmérsékletre intette az északi államot. „Követeljük, hogy Észak-Korea tanúsítson önmérsékletet, és továbbra is sürgősséggel kezeljük majd az ügyet” – mondta a japán külügyér.
A két állam közötti feszültség éleződése mindenesetre nem zavarta meg a szlovén Laibachot abban, hogy fellépjen az észak-koreai fővárosban. Az avantgárd csapat az első olyan nyugati együttes, amely színpadra lépett Észak-Koreában.
Forrás: Hír TV