2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Két diák vérengzett egy amerikai középiskolában

Hír TV

2018. május 18., péntek 17:31, frissítve: péntek 22:49

Két diák rendezett vérfürdőt Texas államban egy középiskolában. Az ámokfutásban tízen haltak meg, egy tanárt és kilenc diákot lőttek le, tizenkettőt megsebesítettek. A rendőrség elfogta a támadókat. Később robbanószert is találtak az épületben.

Egy Santa Fe-i középiskolába rontott be két diák és kezdett lövöldözni a társaikra és a tanárokra. A Texas állambeli intézménybe 1400 tanuló jár. Először mindenki azt hitte, tűzriadó-gyakorlat miatt szólalt meg a vészjelző, azért kezdtek el futni.

„Hallottunk 3 lövést, nagy robbanások, és minden tanár azt mondja nekünk, fussunk, fussunk. Ryan barátommal az erdőbe rohantunk, hogy fedezéket találjunk. Ekkor hívtam fel anyukámat, mert azt hittem asztmás rohamom van” – fogalmazott az egyik diák.

Az egyik szülőnek a gyereke épp, hogy meg tudott menekülni az egyik teremből. „Az osztályteremben volt, ahol a támadó is. Három diákot lelőtt a teremben, és amikor kijöttek, két másik lelőtt diákot láttak az iskola hátsó kijáratánál” – számolt be a diák édesanyja.

A kiérkező rendőrök elfogták a két ámokfutót, eközben egy egyenruhás is megsebesült. Később a hatóságok robbanószert találtak az épületben.

„Robbanószerkezeteket találtunk a középiskolában, és a szomszédságában. Ezek miatt a fenyegetések miatt az emberek vigyázzanak a gyanús csomagokkal. Ne nyúljanak hozzá a nem odavaló dolgokhoz, hanem azonnal hívják a 911-et, hogy a megfelelő hatóság tudjon reagálni” – hívta fel a figyelmet Walter Braun iskolai körzeti rendőr.

 

Az amerikai elnök részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak. „Sajnos azzal kell kezdenem, hogy kifejezzem a szomorúságomat és a fájdalmamat a texasi Santa Fe középiskolájában történt halálos lövöldözés miatt. Túl régóta történik ilyen az országban. Túl sok évtizede. Elveszített életeket gyászolunk. Támogatásunkról biztosítunk mindenkit, aki érintett ebben a szörnyű támadásban” – fogalmazott Donald Trump.

Ez volt a legtöbb áldozatot követelő iskolai lövöldözés február óta. Akkor a támadó a floridai Parkland egyik iskolájában 13 diákok és 3 tanár ölt meg.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!