Daruval oltják a lángoló üzletközpontot
2017. október 9., hétfő 08:23, frissítve: hétfő 10:44
A festékanyagokat is forgalmazó raktáráruházból robbanások hallatszottak, a helyszín fölött hatalmas fekete füst gomolygott. A hatóságok nem zárják ki, hogy gyújtogatás történt.
„Először egy autó robbant fel, aztán kiürítettek mindent. Az emberek először azt hitték, vészhelyzeti gyakorlat van, de kiderült, hogy nem. Nagy tűz volt, alulról jött, és a piac közepén és szélén is égett a tűz. Három helyen volt tűz egyszerre. Az emberek azt mondják, gyújtogatás volt, különben nem kaphatott volna lángra teljesen a Szingyika” – mondta egy szemtanú.
Füstmérgezés miatt többen orvosi segítségre szorultak, de halálos áldozatokról nem érkezett jelentés. A mentésben három oltóhelikopter, valamint csaknem 300 tűzoltó, 20 tűzoltóautó és 8 daru vesz részt.
„Összesen 55 ezer négyzetméter lángolt. A munka zajlik jelenleg is. Három embert kellett kitelepítenünk, a helyzet az irányításunk alatt van” – ismertette a vészhelyzeti minisztérium regionális vezetője.
A Szingyika Moszkva legnagyobb építőanyag-üzletközpontja, a 130 ezer négyzetméteres épületben 1200 üzlet működött. Értékét szakértők 6,5 milliárd rubelre, vagyis több mint 30 milliárd forintra becsülték. Hírügynökségek szerint kigyulladása az egyik legjelentősebb tűzvész az orosz főváros környékén ebben az évszázadban.