Az olvasókat megdöbbentette a hatalom lépése
2016. március 5., szombat 17:54
A Zaman című napilap utolsó független számával a kezükben tüntetnek az emberek Isztambulban. Az ellenzéki újságot pénteken államosította a kormány, de az azóta kirúgott vezetők még nyomdába tudták küldeni a szombati kiadást. A rendőrség péntek este erővel foglalta el a szerkesztőséget, és a tiltakozókat másnap is könnygázzal oszlatták fel.
Recep Tayyip Erdogan elnök az utóbbi években már többször megpróbálta elhallgattatni az ellenzéket azzal a váddal, hogy egy Amerikában élő török hitszónok segítségével államcsínyt szervez ellene. A lap főszerkesztője szerint a Zaman államosítása az eddigi legsúlyosabb lépés a sajtószabadság ellen.
„Sajnos az utóbbi három-négy évben bevett szokássá vált, hogy aki a kormány ellen beszél, vagy bíróság elé állítják, vagy börtönbe küldik, vagy a mostanihoz hasonló ellenőrzés alá veszik. Nagyon sötét korszaka ez a kormánynak, a demokráciánknak. De nem hiszem, hogy folytatódni fog, ez nem tartható hosszú távon” – fogalmazott.
Az angol nyelvű kiadás vezetője a török elnököt idézte. „A kormány széles körű boszorkányüldözést tart. Erdogan elnök egyszer azt mondta: »Boszorkányüldözés? Nevezzük annak, legyen! Ezt fogjuk tenni.« Szóval nyilvánosan elismerte, hogy ezt fogják tenni, és meg is teszik, üldöznek minden ellenzékit” – mondta Sevgi Akarcesme.
Több mint félmilliós olvasótáborával a Zaman az egyik legnagyobb török napilap. Az olvasók megdöbbentek a kormány lépésén. „Jelen pillanatban nincs igazság Törökországban. De ennek egyszer vége lesz. A történelem során a zsarnokok soha nem úszták meg büntetlenül” – vélte egy demonstráló.
A Riporterek határok nélkül tavalyi sajtószabadság-listáján Törökország a 149. helyen szerepelt a 180-ból.