Al-Dzsazíra: Orbánéknak az is belefér, hogy egy zsidót vádoljanak iszlamizációval
Hír TV
2017. november 27., hétfő 07:13, frissítve: hétfő 07:47
Ha nem teszi tönkre, akkor csak erősebbé teszi az EU-t a magyar kormány, mert a fejlesztési pénzek elköltésének egyre inkább feltétele lesz Európában, hogy a demokratikus intézményrendszer megerősítésére is jusson belőle. Az Euronews összefoglalója szerint Magyarország kapta arányaiban a legnagyobb uniós támogatást 2014 és 2020 között, a magyar kormány szóban mégis Európa ellen harcol, és egyre látványosabban szembemegy az európai értékekkel. A Fidesz EP-képviselőjét, Schöpflin Györgyöt idézik, aki szerint a muszlim inváziót disznóvérrel és levágott disznófejekkel kell megállítani.
Soros György által támogatott civilek túl hatékonyan léptek fel a magyar kormány korrupciója és az emberi jogi visszaélések ellen, a kormány ezért indított háborút Soros György és a civilek ellen. Az al-Dzsazíra elemzése szerint a magyar kormány Európa iszlamizációjával rémisztgeti a lakosságot, hogy az idegenellenességből politikai hasznot kovácsoljon, az eszetlen propagandába pedig az is belefér, hogy egy zsidót vádoljon iszlamizációval.
Gulyás, fodrász, zsírleszívás – ezzel a címmel közöl cikket a magyarországi bevásárló-turizmusról az osztrák Kurier. Egy soproni bevásárlóközpontot járnak be, és megállapítják, hogy az ár miatt az osztrákoknak megéri átjárni, az igazán jó magyar szakemberek viszont már átköltöztek Ausztriába, a munkaerőhiány ezért egyre nagyobb gond, mert lassan az osztrákokat sincs, aki kiszolgálja.