2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Napi aktuális 23:30

Agyonlőttek egy orosz haditudósítót Kijevben

Hír TV

2018. május 30., szerda 12:09, frissítve: szerda 16:51

Az újságíró 2017 óta élt Ukrajnában, az orosz vezetés kritizálása miatt korábban több halálos fenyegetést kapott. Az ukrán belügyminiszter tanácsadója szerint Moszkvának köze lehet a 41 éves férfi megöléséhez. Az orosz külügy tagadja a vádakat.

A meglőtt Arkagyij Babcsenk haditudósítóra felesége talált rá, ő értesítette a mentőket, akik azonban már nem tudták megmenteni.

„Az újságíró, az ATR TV tudósítóját több lövés érte a hátán. Felesége otthon volt és hallotta a puffanásokat. Az előzetes információk szerint kijött a fürdőből és meglátta a vérben fekvő férjét. Azonnal hívta a mentőket. Sajnos a mentőkocsiban meghalt” – közölte a kijevi rendőrség szóvivője.

A 41 éves férfi egykor maga is katonaként szolgált a csecsen háborúkban, de tudósított a 2008-as orosz–grúz háborúról is. Élesen bírálta az ukrajnai és a szíriai orosz beavatkozást. Két éve az egyik katonai kórus és az orosz hírtelevízió munkatársait ért repülőgép-balesetről azt írta: nincs benne együttérzés az áldozatok iránt, mert ők is a Putyin-rezsim propagandáját szolgálták. Ezután életveszélyes fenyegetéseket kapott, majd végül tavaly Ukrajnába költözött családjával együtt.

Az ukrán hatóságok szerint újságírói munkája miatti bosszúról van szó. „Természetesen ki kell deríteni, ki áll emögött. Túl korai kijelenteni, de látjuk az orosz mintát” – fogalmazott az ENSZ-székházban az ukrán külügyminiszter.

A tudósító főnöke, az egyik ukrán tv igazgatója is Oroszországot tette felelősség a gyilkosságért. „Arkagyij nagyon szerette a szabadságot, Ukrajnát. Úgy tervezte, itt marad és itt él. Azt tervezte, hogy a családjával fog itt élni. Ez egy tragikus veszteség a nemzetközi újságírás számára, mert ő valódi igazságokat írt arról, mit csinál az Orosz Köztársaság. Ha ez nem lett volna veszélyes nekik, ha nem törődtek volna vele, nem ölték volna meg. Ez egy megtervezett, szándékos nemzetközi terrorista-bűncselekmény, amelyet az orosz hatóságok közvetlen irányítása alatt követtek el” – fogalmazott Ajder Muzsdabajev.

Az orosz külügyminiszter visszautasította a vádakat és azt az ukrán hatóságok oroszellenes megnyilvánulásának nevezte.

„Arkanyij Babcsenkót megölték, a háza bejáratánál lőtték le. Az ukrán kormány máris azt mondja, hogy az orosz titkosszolgálat tette. A nyomozás még el se kezdődött” – mondta Szergej Lavrov.

Babcsenko a negyedik orosz ellenzéki, akit Kijevben öltek meg az elmúlt két évben. Egyik esetben sem sikerült az ukránoknak bizonyítaniuk, hogy az oroszok rendelték meg a gyilkosságot. A most lelőtt újságíró egy nappal a halála előtt azt írta Twitteren, hogy Vlagyimir Putyin egyik szövetségese meg akarja öletni, de a posztot később törölte.

Gyász és tüntetés

Egész Ukrajnát megrázta az ismert orosz ellenzéki újságíró, Arkadij Babcsenko meggyilkolása. A nyomozás megkezdődött, a közvélemény azonban Oroszországot sejti a gyilkosság mögött. Babcsenko orosz ex-katonaként többször és nyíltan kritizálta Moszkvát, nemcsak Ukrajnában, de más, nemzetközi lapoknak adott interjújában is. Legutóbb két hónapja egy litván újságnak erősítette meg, hogy az orosz ellenzéki újságírók ellen folyamatos boszorkányüldözés folyik, de ő akkor azt mondta, biztonságban érzi magát Kijevben.

Babcsenko meggyilkolása miatt újságírók és szimpatizánsok tüntetést szerveztek a kijevi orosz nagykövetség elé, sok helyen pedig egyperces néma csenddel emlékeztek rá. Hivatalos tájékoztató az ügyben későbbre várható, a miniszterelnök és a kormány több tagja is a történtek mielőbbi kivizsgálását sürgette. Ami Moszkvát illeti, szintén ezt, azaz gyors és alapos vizsgálatot kért Kijevtől – számolt be Kijevből Matsuzaki Diána, a Hír TV külpolitikai szakértője.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!