A szíriai rendezésről tárgyalt Aszad megtűrt ellenzéke
2015. augusztus 25., kedd 12:49, frissítve: kedd 15:22
Az elmúlt hónapokban egyre hevesebbé váltak a harcok a szíriai kormányerők és a lázadók között. A korábban az Egyesült Államok, jelenleg a Szaúd-Arábia és Törökország által támogatott kormányellenes erők új offenzívába kezdtek, amire az Aszad-rezsim légicsapásokkal válaszolt. Eközben továbbra is jelentős területeket tart megszállva az Iszlám Állam terrorszervezet.
A napokban Damaszkusz elővárosát, Doumát érte légicsapás, amelyben több mint száz ember halt meg. A lázadók is folytatják a harcot: a damaszkuszi központi börtönnél végrehajtott aknavetős támadásban tizenegyen veszítették életüket. „Aknavetőkkel lőttek, az egyik lövedék közvetlenül a látogatók közé csapódott be. Tizenegyen meghaltak, ötvenhatan megsebesültek. Az áldozatok többsége nő és gyerek, akik férjüket vagy gyerekeiket akarták meglátogatni” – közölte a damaszkuszi központi börtön vezetője.
Szíriában 2011 tavaszán robbant ki polgárháború az Aszad-rezsim és a sokáig a Nyugat által támogatott lázadók között. A harcokban legkevesebb kétszázezren haltak meg, több mint négymillióan elmenekültek. Az Európába érkező migránsok jelentős része szíriai.
Forrás: Hír TV