2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Vezércikk 14:05

A poligráf szerint a pornósztár igazat mondott a Trumppal folytatott viszonyáról

Hír TV

2018. március 21., szerda 13:44

Hazugságvizsgálóval igazolták annak a pornószínésznőnek a szavait, aki állítása szerint 2006-ban lefeküdt Donald Trumppal. Az amerikai elnök ekkor már egy éve házas volt, és tagadja, hogy bármi történt volna közte és a nő között. Trump egyik ügyvédje annak idején 130 ezer dollárt adott a pornósztárnak, hogy ne beszéljen az ügyről.

Stormy Daniels azt állítja, 2006-ban lefeküdt az akkor már egy éve házas üzletemberrel. Trump egyik ügyvédje annak idején 130 ezer dollárt fizetett a nőnek, hogy ne hozza nyilvánosságra az ügyet.

„Azt akarom, hogy meg tudjam védeni magam. Az a legrosszabb, hogy jelenleg nem tudom” – jelentette ki a pornósztár, aki most perrel vetne véget az egyezségnek, amiről maga Trump állítólag nem is tudott. Sőt, az ügyvédje azt mondja, saját zsebből fizetett a nő hallgatásáért. Válaszul az elnök ügyvédei 20 millió dollárra perelik Danielst a titoktartási alku megszegéséért. A pernek tehát nem az a tárgya, hogy az aktus megtörtént-e, hanem hogy a nő beszélhet-e róla.

Ráadásul Daniels most már egy hazugságvizsgálat eredményével is igazolni tudja a saját verzióját. A poligráfos tesztet még 2011-ben végezték el, de eddig nem hozták nyilvánosságra az eredményt.

„Hallottam, hogy Stormy hazugságvizsgálaton vett részt, és őszintén szólva megkönnyebbültem, mert egy ilyen vizsgálaton nagyon nehéz csalni. Ekkor már tudtam, hogy nehéz dolguk lesz azoknak, akik meg akarnak minket hazudtolni” - mondta Stormy Daniels egyik barátnője, aki korábban megerősítette a színésznő állításait.

A poligráfos vizsgálat eredménye egyébként nem mindegyik amerikai államban használható fel bizonyítékként a bíróságon.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!