2024. 05. 23. Csütörtök Dezső napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Lélektáncosok – A Bozsik Yvette Társulat 30 éve 03:00

A németek működésképtelennek ítélték a dublini egyezményt

2015. augusztus 21., péntek 10:23, frissítve: kedd 15:32

Az embercsempészek elleni közös európai fellépésről, a bevándorlók védelméről tárgyalt a brit, német és francia belügyminiszter. Szeptembertől az Európai Bizottságban módosítanák a schengeni, illetve dublini szerződéseket, hogy arányosan osszák el a bevándorlás jelentette terhet az uniós tagállamok között. A macedón kormány közben úgy döntött, hogy a hadsereget is bevetik a határ menti régiókban a lakosság védelmére. Nekik az a feladatuk, hogy a zöldhatár helyett a hivatalos átkelőkre tereljék a menekülteket, akiket így regisztrálni tudnak, mielőtt áthaladnak az országon.

Bevándorlók próbáltak felszökni Calais-ban az Angliába tartó vonatokra csütörtök este. Azt a csoportot elkapta egy járőr, de naponta több tucatnyian járnak szerencsével. A brit és francia belügyminiszter órákkal korábban állapodott meg az ellenőrzés szigorításáról.

„Jelenleg 1300 rendőrünk teljesít szolgálatot Calais-ban, a francia kormány is 500 fős speciális alakulatot küldött. Összehangoljuk a hatóságok munkáját az embercsempészek ellen, idén 19 ilyen bandát számoltunk fel” – mondta Franciaország belügyminisztere.

Bernard Cazeneuve Londonból Berlinbe ment, ahol szintén az embercsempészek elleni harcról tárgyalt.

A német kormány szerint a bevándorlók elosztását szabályozó dublini egyezmény és az egységes határokról szóló schengeni egyezmény is működésképtelen. Szeptembertől az Európai Bizottságban alakítanák át ezeket.

„Akár a Földközi-tengert, Görögországot, a balkáni, vagy közép-európai országokat vesszük, a jelenlegi rendszer működésképtelen. Európai szintű szabályozásra van szükség, ami az összes tagországra vonatkozik. Mit tekintünk biztonságos országnak? Hogy lépünk fel az embercsempészek ellen? Miként védjük meg az országunkba érkező menekülteket a szélsőségesektől és miként biztosítjuk a beilleszkedésüket a társadalomba? Egységes európai program kell ezzel kapcsolatban” – mondta a belügyminiszter.

A balkáni útvonalon keresztül naponta 3-5 ezren érkeznek az EU-ba. Macedóniában rendkívüli állapotot hirdettek, hogy ne csak a rendőröket, de katonákat is be tudjanak vetni a határon. Nem a migránsok átjutását akarják megakadályozni, csak azt, hogy kevesebb legyen az összetűzés a helyi lakossággal és a migránsok minél gyorsabban keresztülhaladjanak az országon.

„A krízisrégiókban vetjük be a hadsereget, a görög és a szerb határon. Azt reméljük, hogy a katonák növelik a macedónok biztonságérzetét és segítik azokat a bevándorlókat, akik Macedóniában kérnek menekültstátuszt. Ezt a nemzetközi vállalásaink értelmében nem tagadhatjuk meg” – mondta a macedón szóvivő.

A balkáni útvonalon azóta nőtt meg a forgalom, hogy a magyar kormány elkezdte építeni a kerítését. A bevándorlók még a határzár előtt próbálnak az EU-ba jutni, bár a szakaszosan épített kerítést később is meg tudják majd kerülni.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!