2024. 07. 20. Szombat Illés napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Bayer show 13:00

Vona: Megértem az indulatokat

,

2016. április 21., csütörtök 14:05, frissítve: péntek 08:22

Nem tart attól a Jobbik elnöke, hogy tömegesen lépnének ki a pártból a radikálisokkal való leszámolás miatt.

Vona Gábor a Reggeli járatban azt mondta: megérti az indulatokat, de arra számít, hogy az érintettek megértik döntését és folytatják munkájukat a pártban.

„Ha valaki ilyen irányban indul el, akkor azzal azt üzeni mindenkinek, hogy neki csak addig jó a Jobbik, amíg elnökségi tisztséget visel, ha nem viselhet elnökségi tisztséget, akkor neki már nem jó a Jobbik. De én nem ilyen embereknek ismerem ezeket az alelnököket a pártban. Úgyhogy abban bízom, és ők is, azt gondolom, abba az irányba fognak menni, hogy miután eltelik néhány nap és az embernek az esetleges rossz érzése elmúlik, akkor be fognak állni a sorba és végezni fogják a munkát. Országgyűlési képviselőként nagyon fontos feladataik vannak, mind a három érintett alelnök komoly szakpolitikai felelősséget visel, bizottsági tisztségeket, úgyhogy munka, az van bőven mindenkinek” – fogalmazott a Jobbik elnöke.

Tegnap derült ki, hogy Vona Gábor megakadályozná Novák Előd, Apáti István és Szávay István nyári újraindulását az alelnöki posztért.(Ki nyer ma? – a Jobbik első embere a Hír TV Reggeli járatának vendége volt.)

Szükséges és hasznos

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője korábban úgy fogalmazott: Vona Gábor döntése nem diktatorikus, mert a jövő a pártelnököt fogja igazolni. Azt mondta: akinek nem tetszik az új irányvonal, az kereshet magának más pártot. „Szó sincs arról, hogy bárkit idézőjelben vágóhídra küldene a pártelnöke vagy parkolópályán kívülre tenne. Ő számtalanszor elmondta, hogy ha a Jobbik irányvonala valakinek nem tetszik, kereshet mást, csinálhat mást. Idővel mindenki belátja, hogy az az irányvonal, amit a Jobbik képvisel, az szükséges és hasznos” – fogalmazott Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!