Egyre több a halott a földrengés sújtotta Ecuadorban
2016. április 17., vasárnap 17:10, frissítve: hétfő 06:59
Ecuador északi partvidékét 7,8-es erősségű földrengés rázta meg, amely csaknem egy percig tartott, és több nagy erejű utórengés követte. Házak omlottak össze, falak repedtek meg, többfelé megszűnt az áram- és a telefonszolgáltatás. „Mindenki azt mondja, hogy az egész családom a romok alatt van. Meghalt a nővérem, a sógorom, az unokatestvérem” – mondta a földrengés sújtotta övezet egyik lakója.
A fővárosban, Quitóban is érezték a földmozgásokat. Az emberek pánikszerűen menekültek az utcára.
Az államfői teendőket egyelőre a latin-amerikai ország alelnöke látja el, amíg nem ér haza az olaszországi látogatását megszakító köztársasági elnök. „Az összes ember, és minden rendelkezésünkre álló eszköz részt vesz a mentésben. A következő órákban megérkezik a nemzetközi segély is Venezuelából, Mexikóból, és már hívtak Európából is” – közölte Jorge Glas alelnök.
A kormány szükségállapotot rendelt el, mozgósította a rendőrséget és a nemzeti gárdát a közrend fenntartására. Szökőárriadót nem rendeltek el, de a part mentén élőknek azt tanácsolták, hogy siessenek magasabban fekvő területekre.
A kár előzetes becslések szerint átszámítva meghaladja a 80 milliárd forintot. A közép-amerikai ország legnagyobb kőolaj-finomítója nem sérült meg, de biztonsági okból átmenetileg leállították. Ecuadorban ez volt a legsúlyosabb földrengés 1979 óta.