Milliókért adott tanácsokat Matolcsy rokona
„Most már a nemzeti kereskedőház is beállt a fideszes rokonok, haverok, barátok, csókosok zsebei kitömésének bizniszébe” – így foglalta össze a Demokratikus Koalíció képviselője, Kerék-Bárczy Szabolcs a Magyar Nemzet mai számában megjelent információkat. A lap úgy tudja: a külügyminisztérium felügyelete alatt működő Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. milliós nagyságrendű összegeket fizetett ki kormánypártközeli embereknek.
„Nem volt elég, azt látjuk, hogy EU-s pénzeket lopott el a magyar kormány. Nem volt elég a trafik-, a föld- vagy a kaszinómutyi és az MNB-nek a 260 milliárd forintja sem, amit szintén nem a magyar gazdaságra költ a kormány, hanem még ezen állami cégen keresztül is Matolcsy-rokonok és fideszes pártkatonák gyarapodnak” – mondta Kerék-Bárczy Szabolcs, a DK elnökségi tagja.
A leginkább tanácsadói vagy ügynöki tevékenységért járó kifizetések kedvezményezettjei között van Matolcsy György jegybankelnök egyik rokona, Giró-Szász András volt kormányszóvivő egyik bizalmasa, de az egykori fideszes országgyűlési képviselő, Lengyel Zoltán is. A 2009-ben jogerősen nyolc hónap felfüggesztettre ítélt Lengyel állítólag az idén január óta havi 800 ezret kap a kereskedőháztól.
A korábban a Kormányzati Információs Központ sajtófőnökeként dolgozó Hajdu Petra pedig ennél is többet, havi egymilliót kap. A külügyminiszter vitatja, hogy a pártpolitikai kapcsolatokkal rendelkező emberek megbízása összeférhetetlenséget jelentene.
Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője úgy reagált: őt is érdekli a téma, ezért hamarosan tájékoztatást kér a kereskedőháztól, amely egyébként a tavalyi kiemelkedő export- és külkereskedelmitöbblet-adatokkal magyarázza a kifizetések jogosságát. Közleményében azt írta, a szakértők szakmai tapasztalata és nemzetközi kapcsolatrendszere elengedhetetlenül szükséges.
„Hogy kiket alkalmaznak az intézmények, annak egyedül törvényességi határa van, én nem tudok arról, hogy bármilyen jogszabály tiltaná ezeknek a hölgyeknek és uraknak a foglalkoztatását. Ha közvetlen főnökeik elégedettek azzal, ahogy dolgoznak, akkor nekem nem lehet kifogásom. Márpedig én egyet tudok, a magyar külgazdaság minden rekordot megdöntött az előző esztendőben. Ebben nyilvánvalóan minden intézménynek és minden embernek a munkája benne van. És én nem leszek hajlandó bármilyen cégvezetőmet arra kérni, hogy rúgjon ki valakit azért, mert korábban képviselő volt, vagy azért, mert éppen rokona a jegybankelnöknek” – fogalmazott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A nemzeti kereskedőház működését először az LMP kifogásolta a parlamentben.