2020. május 27.,
szerda, Hella napja

Megvan mikor és hol tárgyal Trump és Kim Dzsong Un

Hír TV

2018. május 9., szerda 17:14, frissítve: csütörtök 12:10

Sikeres volt az Egyesült Államok külügyminiszterének észak-koreai tárgyalása, a kommunista állam három amerikai foglyot is szabadon engedett. Mike Pompeo második phenjani utazásán, Donald Trump és Kim Dzsong Un történelmi csúcstalálkozóját készítették elő.

Új trend hódít a Koreai-félsziget. Déliek százai utánozzák egy fotó erejéig az észak-koreai vezető és a dél-koreai elnök kézfogását. Ők nem kaptak engedélyt, hogy átlépjék a két ország közötti határt, a helyszín valójában egy filmstúdió.

Hasonló kézfogásra készülnek a dél-koreai, japán és kínai vezetők is. A három ázsiai ország diplomatái Tokióban tárgyaltak, hogy egységes álláspontot alakítsanak ki a közelgő koreai béketárgyalás előtt.

„Ki kell használnunk a jelenlegi lendületet a Koreai-félsziget atommentesítése, a Távol-Kelet békéje és biztonsága érdekében. Gondoskodni kell arról, hogy Észak-Korea konkrét lépéseket tegyen” – mondta a japán kormányfő.

Az észak-koreai elnök, Kim Dzsong Un hamarosan Donald Trumppal is tárgyal a nukleáris leszerelésről. Ezt az utat készítette elő az amerikai külügyminiszter, aki negyed éven belül másodszor jár Phenjanban.

Mike Pompeo három amerikai fogoly szabadon engedése érdekében lobbizott, akiket most adott ki Észak-Korea. Donald Trump a Twitteren azt írta: a külügyminiszter úton van három csodálatos úriemberrel, akiket már mindenki nagyon vár idehaza. Majd hozzátette: amúgy megvan a Kim Dzsong Unnal tervezett találkozó helye és ideje.

Észak-Korea korábban is adott ki amerikai foglyokat diplomáciai kedvezményekért cserébe. Az egyik ilyen fogoly, a 4 éve szabadon engedett Jeffrey Fowle szerint a most szabadon engedett rabok reggel még nem tudták, hogy hazamehetnek.

„Úgy kezdődött az a nap is, mint a többi. Aztán mondták, hogy leltározzák a tárgyaimat. Hirtelen előkerült a bőröndöm, amit fél éve nem láttam. De még akkor is azt hittem, hogy csak átköltöztetnek máshova. Csak amikor a végén alá kellett írnom, hogy mindent átvettem, akkor fogtam fel, hogy szabadulok. Megjelent utána két amerikai diplomata és mondták, hogy megyek haza. Felfoghatatlan volt” – mesélte a volt fogoly.

Nem mindenki volt olyan szerencsés, mint a most szabadulók. Tavaly egy 22 éves wyomingi férfit engedtek szabadon Észak-Koreából, de már az elszállítása idején kómában volt és meghalt pár nappal a hazaérkezése után. Észak-Korea tagadja, hogy halálra kínozták volna.