Maratoni tüntetés volt a Parlament előtt
2016. július 2., szombat 06:57, frissítve: szombat 08:18
Fekete zászlót lógatott a Parlamentből Kunhalmi Ágnes, szolidaritást vállalva ezzel az egészségügyi dolgozók újabb demonstrációja mellett. A szocialisták budapesti elnöke az ATV reggeli műsorában azt mondta, ha 2018-ban kormányra kerülnek, rendezik az egészségügyben dolgozók bérét. „Ezek a fontos kérdései Magyarországnak, és egy új kormány ezeket meg tudná oldani, és meg is fogjuk oldani, de ehhez együttműködés kell, és ezt meg is fogjuk alakítani” – mondta Kunhalmi Ágnes.
Az aránytalan béremelés ellen emelte fel szavát Reggeli járat című műsorunkban a PM társelnöke is. „Amit most béremelés címén bejelentettek, az csak az orvosokra és az ápolókra vonatkozik, az ápolók is csak néhány 10 ezer forint többlettel rendelkeznek majd a béremelés után, viszont például az összes többi egészségügyi dolgozó kimarad ebből a béremelésből beleértve egyébként a mentősöket is, a műszakisokat, a gazdaságisokat, sterilizálókat, műtősöket, tehát olyan embereket, akik ugyanúgy tartják össze az egészségügyet, mint az orvosok és az ápolók, és ők megint nem kapnak egy fillért sem” – fogalmazott Szabó Tímea.
Mintegy 1500-an gyűltek össze a Kossuth téren az egészségügyben dogozók. Az orvoselvándorlás, a betegellátás alacsony színvonala és a hosszú várólisták ellen tüntetnek 12 órán keresztül. A demonstráció fő szervezőjét, a fekete ruhás nővérként közismerté vált Sándor Máriát vastaps fogadta. „Mi is, a Magyarország a Magyar Egészségügyért Civil Társaság dolgozunk egész nyáron és összefogjuk az országban lévő összes civil szervezetet, hogy egy úton haladjunk tovább, egy új országot építsünk veletek együtt. Ti is csatlakozzatok és ti is csatlakozhattok egy új társasághoz, ami politikamentes, ami politikán és pártokon felül áll, egy új Magyarországért” – nyilatkozta a demonstráció fő szervezője.
Az egészségügyi alkalmazottak a kormány által bejelentett, kétlépcsős béremeléssel sem elégedettek. A jelenlegi alapbérük 50 százalékos emelését tartanák elfogadhatónak. „Kiderül, hogy az a rengeteg pénz csak 4 milliárd, aztán, hogy abból a védőnőké csak 2 lesz, hogy a 2 milliárdból 1 védőnői körzetnek 30-35 ezer jut, a 35 ezerről meg, hogy az nem munkabér, hanem finanszírozásemelés, és ha finanszírozásemelés, akkor az 4200 forint, mert csak a 12 százalék fordítható bérre” – hangsúlyozta Varga Andrea védőnő.
Szolidaritást vállalt az egészségügyisekkel a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke is. „Most az egészségügyért vagyunk itt, együtt mindazokkal, akiknek fontos a magyar társadalom. Mindenki számára fontos ügy. Az egészségügyi szolgáltatás jobbításáért, az ott dolgozók gyalázatosan alacsony béréért, a munkafeltételek javításáért. Értük vagyunk itt, de magunkért is” – jelentette ki Galló Istvánné.
A szervezők éjszakára kerekasztal-beszélgetéseket hívtak össze betegek, orvosok, nővérek, egészségügyi szakpolitikusok részvételével.
Helyszíni tudósításunk 18 órakor (interjú Sándor Máriával):
Helyszíni tudósításunk 19 óra előtt:
Helyszíni tudósításunk 19.20-kor:
Helyszíni tudósításunk 21 órakor.