2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Lázár és Balog távollétében megszavazták a boltzár feloldását

,

2016. április 12., kedd 15:03, frissítve: szerda 07:12

Kinyithatnak vasárnap a boltok. A parlament 163 igen, 2 nem és 11 tartózkodás mellett szavazta meg a vasárnapi boltzár feloldását.

2011-ben rendelte meg ezt a közvélemény-kutatást a Nemzetgazdasági Minisztérium az üzletek vasárnapi nyitva tartásának lakossági megítéléséről. A dokumentum ma is olvasható a kormányzati portálon. A vasárnapi boltzárat a magyarok többsége már öt éve sem támogatta. A kormánypártok mégis bevezették tavaly márciusban. A boltzár eltörléséről szóló törvény parlamenti vitájában a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára hallgatott a 2011-es felmérésről.

Az államtitkár nem tagadta, hogy hatalomtechnikai megfontolásból törlik el a vasárnapi boltzárat. „Azt kellett mérlegelni, hogy érdemes-e milliárdokat elkölteni egy, a vasárnapi pihenőnapról szóló népszavazásra, miközben jelenleg van egy sokkal fontosabb népszavazásra bocsátandó kérdés: a kötelező betelepítési kvótára vonatkozó népszavazás. Ez utóbbi ugyanis egy olyan kártékony javaslat, amely évtizedekre meghatározza Európa sorsát” – mondta Dömötör Csaba parlamenti államtitkár.

A törvényalkotásért felelős parlamenti alelnök is elismerte, hogy a vasárnapi boltzár eltörléséről szóló törvénnyel az ellenzéki népszavazást süllyesztik el. „Ha a népszavazási kérdés hitelesítéséről szóló, jogerős döntés és a parlamentnek a népszavazást elrendelő határozata között az Országgyűlés eleget tesz a népszavazásban foglaltaknak, úgy a népszavazás megtartására nem kerülhet sor” – fogalmazott Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke.

A KDNP önkritikát gyakorolt, a vasárnapi boltzár ötletét a kereszténydemokraták programjából vette át Orbán Viktor és a Fidesz. „Sok energiát, de úgy látszik, mégsem eleget vagy nem jól mozgósítottunk annak érdekében, hogy világossá tegyük: a családok támogatása, a szabadság és a szabad vasárnap elismerése nem áll ellentétben egymással” – nyilatkozta Vejkey Imre országgyűlési képviselő.

Az MSZP alelnöke szerint hazugság, hogy a kormány az emberekre hallgatva vonta vissza a döntést. „Ha mi nem visszük végig azt a népszavazási kezdeményezést, amelyet önök és az önök pártkatonái a Nemzeti Választási Bizottságban és a Nemzeti Választási Irodában megpróbáltak minden módon megakadályozni, akkor ennek a kormánynak esze ágában se lett volna visszavonni. Most azért vonta vissza, mert mint általában a despotikus hatalmak, mint általában a despoták, nem mer szembesülni az emberek ítéletével” – hangsúlyozta Lukács Zoltán.

Az LMP szerint az Orbán-kormány megijedt attól, hogy a boltzárról szóló népszavazáson ugyanúgy vereséget szenved, mint a Gyurcsány-kormány 2008-ban a vizitdíjról szóló referendumon. „A kormány azonban nem azért vonta vissza ezt a javaslatot, mert meghallotta a választók szavát, azért vonta vissza, mert így nagyobb az esélye, hogy a földprivatizációról szóló népszavazáson nem fog részt venni az érvényességhez elegendő állampolgár, márpedig az fontos ügy, hiszen maguknak és a családtagjaiknak lopják szét a közös vagyont, így ott semmit nem bízhatnak a véletlenre” – jelentette ki Schmuck Erzsébet.

A Jobbik képviselője is felemlegette, hogy a vasárnapi boltzárat a társadalom nem az eltelt egy évben utálta meg, hanem már akkor sem értett vele egyet, amikor a kormány bevezette. „Ha visszaáll a vasárnapi zárva tartás, az embereknek ugyanúgy joguk van a többletmunkáért, az áldozatért, hogy vasárnap nincsenek otthon a családjukkal, a 100 százalékos bérpótlékra. Azt kérem a kormánytól, hogy az erre vonatkozó jobbikos indítványt fontolja meg, és támogassa, ne csökkentse 50 százalékra a bérpótlék mértékét” – mondta Volner János frakcióvezető-helyettes.

A bérpótlék emelését a kormánypártok támogatják, de arról jogtechnikai okból később szavazhat csak a parlament – hangsúlyozta Gulyás Gergely. A fideszes politikus úgy érvelt, hogy az alkotmányos rend a tavaly márciusi állapot helyreállítására kényszeríti a parlamentet, a vasárnapi boltzár bevezetése előtt pedig a vasárnapi pótlék mértéke 50 százalék volt.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!