2024. 06. 13. Csütörtök Antal, Anett napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Radar 23:45

Kiss László nemi erőszak ügye ellenére élvezi a szövetség bizalmát

2016. április 6., szerda 12:22, frissítve: csütörtök 06:55

Nemi erőszak ügye ellenére is kiáll Kiss László mellett az úszószövetség. A szövetségi kapitány a hatvanas években ült börtönben, de három helyett egy év után kiszabadulhatott.

Szövetségi kapitány maradhat Kiss László. Az úszószövetség és az edzőbizottság is bizalmat szavazott a sportvezetőnek ma délelőtti ülésén. Közleményben állnak ki a mesteredző mellett, aki a hatvanas években nemi erőszak miatt ült börtönben. Sajtóértesülések szerint Kiss a három helyett egy évet ült, majd miután kihozták a börtönből, 1963-ban már újra versenyzett. Kiss László nem magyarázkodik és nem mond le.

„Mindannyian hallottunk arról, hogy Kiss Lászlóval szemben 55 évvel ezelőtt milyen ítélet született. A történtek ellenére módot kapott arra, hogy a sportágban dolgozhasson. A mögöttünk álló több mint fél évszázadban edzőként, pedagógusként, kapitányként példás munkát végzett, amiért pártállástól függetlenül több kormány is a legteljesebb mértékben elismer. Kevés sportember büszkélkedhet annyi kitüntetéssel, mint ő. Nem kérdés előttünk, hogy Kiss Lászlót a bíróság egykor elítélte, ugyanakkor mindenkinek biztosítani kell a lehetőséget arra, hogy teljesítményével, helytállásával feledtesse bűnét. A szövetségi kapitánynak ez előttünk sikerült” – ismertette Csurka Gergely, a Magyar Úszó szövetség szóvivője.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!