Kényszerleszállás: pokolgépet találtak a mosdóban
Valóban pokolgép volt az a tárgy, amelyet a repülő mosdójában találtak – jelentették be a kenyai hatóságok. A Boeing 777-esen talált robbanószerkezetet a kenyai haditengerészet a repülőtértől távol robbantja fel. „Kora reggel vészjelzést kaptunk az Air France mauritiusi gépéről. A kérést gyorsan elfogadtuk, a mombasai biztonsági erők sürgősen megszervezték a gép fogadását, és a repülő leszállt. Minden utast biztonságosan evakuáltunk” – közölte Koseph Nkaissery kenyai belügyminiszter.
A kényszerleszállás miatt fennakadások voltak a mombasai repülőtéren, amelyet rövid időre le is zártak. A belügyminiszter közölte: a vizsgálatba francia és mauritiusi szakértőket is bevontak. „Nem értem, de hát azt mondják, hogy őrült világ” – konstatálta ez az utas.
A kenyai hatóságok hat utast már ki is hallgattak, állítólag két gyanúsítottat már le is tartóztattak. Első körben azt szeretnék tisztázni, hogy a mauritiusi repülőtéren megfelelő volt-e a gépre felszálló utasok átvizsgálása.