Hátrány érte a települést, mert nem fideszes, ezért lemond a polgármester
Januárig lemond Borbíró Mihály, a virágkorát élő Felcsúttal szomszédos település független polgármestere. Borbíró Mihály azért döntött a távozás mellett, mert egyetlen állami pályázaton sem nyer pénzt a település, és szerinte a település miatta kerül hátrányos helyzetbe.
Ezért azt szeretné, ha olyasvalaki ülhetne a polgármesteri székbe, aki a kormány bizalmi embere. Borbíró Mihály tíz éve vezeti a Fejér megyei községet. 2014-ben 68 százalékos többséggel választották újra a fideszes jelölt ellenében. „Lehet, hogy a személyem olyan szempontból fontos lenne, hogy változzon, hogy esetleg egy olyan polgármester kerülne ebbe a székbe, aki jobban tudja ezeket a pályázatokat menedzselni. Bár vidékfejlesztési szakmérnök vagyok, tehát a képesítésem nekem is megvan hozzá, de úgy látszik, ez kevés” – nyilatkozta Borbíró Mihály.