Erdogan: Mindenhol terjed a vírus, olyan, mint a rák
2016. július 18., hétfő 07:21, frissítve: kedd 17:34
A török elnök maga vitte a pénteki puccskísérlet egyik áldozatának koporsóját, amikor részt vett több hívének a temetésén. Recep Tayip Erdogan azt ígérte, nemcsak a hadsereget, de az állami szerveket is megtisztítják a lázadóktól.
„A kormányzat minden szintjét megszabadítjuk ettől a vírustól, mert ez, testvéreim, olyan, mint a rák, áttétjei vannak, és mindenhol terjed a kormány környékén” – jelentette ki Erdogan.
Erdogan szerint a vírus neve: Fethullah Gülen. Ezért írásban kérik az Egyesült Államoktól és más nyugati államoktól az amerikai száműzetésben élő hitszónoknak és követőinek a kiadatását. A hittudós pennsylvaniai otthona előtt Erdogan több híve is tüntetett. A török elnök a muzulmán hitszónokot teszi felelőssé a puccsért, szerinte Gülen már régóta meg akarja dönteni a kormányt, és párhuzamos struktúrákat épített ki a hadseregben, az igazságügyben és a sajtóban.
„A puccskísérlet után még egyszer felszólítom az amerikai elnököt, hogy adja ki Törökországnak ezt a pennsylvaniai férfit. Felszólítom az Egyesült Államokat, hogy ha stratégiai partnerek vagyunk, akkor teljesítsétek a kérésünket. Mi is kiadtunk nektek minden terroristát, akiket akartatok” – emlékeztetett Erdogan.
Gülen visszautasította a vádakat és elítélte az államcsínyt.
„Ha ez egy puccs, akkor én ez ellen vagyok. Én ellenzek mindenféle puccsot” – így Fethullah Gülen.
A török elnök hívei halálos ítéleteket és kivégzéseket követelnek a puccsistákra. Erdogan pedig arra utalt, hogy a parlamentben napirendre tűzhetik a halálbüntetés ügyét. Ettől tartanak azok a török katonák is, akik a sikertelen puccskísérlet után helikopterrel Görögországba menekültek és politikai menedékjogot kértek. Ankarában két nappal a puccs után rengeteg rendőri és katonai jármű látható, és a tankok is az utcákon maradtak.