Az eltűnt maláj gép roncsdarabját találták meg?
2015. augusztus 5., szerda 18:20, frissítve: szerda 21:35
A francia Réunion szigeten sodorta partra az Indiai-óceán egy repülőgép darabját a közelmúltban. Az már biztos, hogy a csűrőlap egy Boeing 777-esről származik – ilyen típusú gép volt a Malaysian Airlines utasszállítója, amely tavaly márciusban rejtélyes körülmények között tűnt el, fedélzetén 239 emberrel.
A csűrőlapot a franciaországi Toulouse-ba szállították, ahol szakértők már meg is kezdték a vizsgálatát. Két dolgot próbálnak kideríteni: valóban a maláj gép egyik darabjáról van-e szó, és ha igen, adhat-e új információkat arról, miért és hogyan zuhant le a repülő. Elemzők szerint most sokkal nehezebb dolguk van, mint az Air France Rio De Janeiroból Párizsba tartó járata esetében, amely Brazília partjainál zuhant az Atlanti-óceánba 2009-ben.
„Nagyon kevés információnk van arról, milyen útvonalon repült a gép legalább egy óráig. A Rio–Párizs-járatnál mindössze tíz perc volt, amiről nem tudtunk, mégis két évbe telt, amíg megtaláltuk a feketedobozokat. A mostani eset nagyon nagy kihívást jelent” – fogalmazott Pascal Roches repülési szakértő.
A BBC szerint a festés alapján próbálják majd azonosítani a repülőgép roncsát, ugyanis minden légitársaság máshogy festi a gépeit. Szakértők egyetlen olyan más Boeing 777-esről sem tudnak, amely az elmúlt években lezuhant ebben a térségben.
Forrás: Hír TV