2024. 05. 30. Csütörtök Janka, Zsanett napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

A martonfaiak a felcsúti Pancho Arénában vernék fel a sátrakat

2015. augusztus 1., szombat 20:02, frissítve: vasárnap 19:13

Helyben nem konzultál a kormány a bevándorlásról. A lakók megkérdezése nélkül jelölte ki a kabinet azt a két dunántúli falut, amelynek a határában, állami területen átmeneti sátortábor épül a menekülteknek. Mindkét település egy nagyváros szomszédságában fekszik, Martonfa Pécs közelében, Sormás pedig Nagykanizsától hat kilométerre. Martonfán rögtönzött falugyűlésen mondtak nemet a kormánynak a helybeliek.

Az alig több mint 200 lakosú Martonfa Pécs és Pécsvárad között fekszik, a 6-os út mellett. A helyiek szombat reggel a sajtóból tudták meg, hogy a kormány a falujuk határában húzza fel az egyik ideiglenes menekülttábort.

„Attól félünk, hogy nincsenek tisztában ezek az emberek a dolgokkal, és összevissza fognak szaladgálni. A családokat, a nőket, a gyerekeket, hadd nem mondjam, riasztgathatják” – mondja Osváth Béla martonfai lakos.

Mások betegségektől és a közbiztonság romlásától tartanak.

– Hallom a környékben, hogy Debrecentől Szegedig milyen afférok vannak: lopások, verekedések, fertőzések, amit behordanak.
– Önnek is vannak gyermekei, félti őket?
– Természetesen, három gyermekem van. Az egyik már nagykorú, két kiskorú van, és nem szeretném, hogy ilyen közegben nőjön fel.

(Mészáros Sándor helyi lakos)

A kijelölt, 66 hektáros terület közigazgatásilag Martonfához tartozik, de állami tulajdon. Korábban a pécsi honvédségi laktanya gyakorló lőtere volt. „Az önkormányzat tíz éve küzd ezért a területért. Infrastruktúra nincs a területen, se szennyvízhálózat, se vízhálózat nincs kiépítve, úgyhogy nem is tudom, hogy hogy fogják ezt megoldani, hogy képzelik el; ide csatornát fognak lerakni? Szóval egyszerűen nonszensznek tartom a döntést” – nyilatkozta Bosnyák András független polgármester.

A felháborodott helybeliek lakógyűlést hívtak össze, amelyen részt vett a Jobbik önkormányzati szakpolitikusa és egyik országgyűlési képviselője, Hegedűs Lorántné. „Az itt lévő emberek egyértelműen arra szavaztak most egy kis nemzeti konzultáció kapcsán, hogy nem akarják ezt a beruházást. Ugyanakkor azt is megszavazták, hogy Felcsúton, a Pancho Arénában verjék fel ezeket a sátrakat. Ott legyen nemzetközi menekülttábor!” – fogalmazott a Jobbik politikusa.

Demonstráció Pécsett

A martonfaiak már szombat estére demonstrációt szerveztek. Autókkal indultak el Pécsre, hogy a négyezer külföldit vonzó Europa Cantat kórusfesztivál zárókoncertjén tiltakozzanak molinókkal, transzparensekkel és szórólapokkal a falu határába tervezett befogadási hely megépülése ellen. A konvojt azonban még útközben kiterelték a rendőrök egy parkolóba, ahol egyenként igazoltatták a résztvevőket, és megtiltották  a molinós felvonulást. A martonfaiak így csak tiltakozó szórólapjaikat oszthatták szét a Pécs főterén az arra sétáló turistáknak a hatóság felügyelete mellett.

A martonfaiak azt mondják, minden törvényes eszközzel igyekeznek megakadályozni a tábor felépítését. Ha kell, polgári elégedetlenségi mozgalmat indítanak.

A pénteken kihirdetett kormányrendelet szerint a közbeszerzést és a műszaki ellenőrzését ugyanaz az állami cég végzi, amely annak idején az ócsai szociális lakópark építését is felügyelte.

Sormás nem lesz képes ellátni a migránsokat

Hasonlók a félelmeik a Zala megyei Sormáson élőknek, mint a martonfaiaknak. A kistelepülés jegyzője szerint a falu nem alkalmas több száz bevándorló ellátására, iskola, óvoda nincs, és boltból is csak egy van. Bővebben >>>

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!