A kapitány egy döntetlennel is kiegyezne
2015. szeptember 3., csütörtök 22:20, frissítve: vasárnap 19:21
Of course – azaz természetesen. Ez volt Bernd Storck válasza arra a kérdésre, hogy kiegyezne-e egy döntetlennel a románok elleni EB-selejtezőn. A német szakember a pénteki meccsen debütál magyar szövetségi kapitányként, a tréner dolgát a sérülések mellett Gera Zoltán eltiltása is nehezíti.
„Nem szabad elfelejteni, hogy elsősorban ez egy futballmérkőzés lesz, mi élvezni akarjuk, és azt akarjuk, hogy a szurkolók is élvezzék. Tudom, hogy ez a mérkőzés mennyire fontos az országnak, de a szurkolóknak támogatniuk kell a csapatot és jó atmoszférát teremteni a stadionban” – így Bernd Storck.
A román kapitánynak is megvan a maga baja, neki is vannak sérült játékosai és olyanok is, akik gyengébben teljesítenek a tőlük megszokottól. Nem jött jól a román válogatottnak, hogy a román klubcsapatok tizennégy év óta először nem jutottak főtáblára a nemzetközi kupákban – mondta az ellenfél trénere.
„Szükségünk lett volna arra, hogy a román csapatok bent maradjanak az európai kupákban, mert a játékosok formáján, valamint morálján tudott volna lendíteni. Nem titok, hogy mindkét válogatott szeretne az első két helyen végezni” – mondta Anghel Iordanescu.
A csoportot a románok vezetik, mögöttük egy ponttal Észak-Írország áll, Magyarország pedig a harmadik. Kétgólos győzelem esetén a magyar csapat átvenné a vezetést és nagyot lépne az Európa-bajnokságon való részvétel felé.