2024. 05. 07. Kedd Gizella napja
Jelenleg a TV-ben:

Bercsenyi ejtőernyős huszárok

Következik:

Vezércikk 04:00

Varga: Egyetlen területre sem jut kevesebb pénz

2013. szeptember 30., hétfő 20:32, frissítve: kedd 07:31

A közoktatás és az egészségügy lesz a legnagyobb nyertese a jövő évi költségvetésnek, előbbire 12 százalékkal, utóbbira pedig tízzel jut több pénz, mint idén. Ezt a nemzetgazdasági miniszter mondta a büdzsé tervezetének benyújtása után. Varga Mihály hangsúlyozta, nincs olyan terület, amely kisebb összegből gazdálkodhatna jövőre. A kormány bővülő fogyasztással és 2 százalékos reálkereset-emelkedéssel számol 2014-ben. A nyugdíjak értékének megőrzését jövőre is garantálja a költségvetés. Az MSZP kártyavárat, a Jobbik megszorításokat emleget.

Nemzeti színű szalaggal átkötve adta át a nemzetgazdasági miniszter a jövő évi költségvetés tervezetét az Országgyűlés elnökének. A törvényjavaslatot elektronikus formában is megkapta Kövér László egy pendrive-on. „Megköszönöm miniszter úrnak, hogy a kormány időben benyújtotta a költségvetési tervezetet. Lehetővé tette, hogy megköszönjem azt a hároméves munkát, hogy Magyarország kiszabaduljon a túlzottdeficit-eljárás alól, és mentesüljön azoktól a káros hatásoktól, amely egyes uniós források megvonásában ölthettek volna testet” – mondta Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke.

A szaktárca 2 százalékos gazdasági növekedéssel, 2,4 százalékos inflációval, 3 százalék alatti hiánnyal és csökkenő államadóssággal tervezte a 2014-es büdzsét. Varga Mihály kiemelte a családi járulékkedvezmény bevezetését is. „Az év végén elfogadásra kerülő 11,1 százalékos rezsicsökkentés megteremti annak a feltételeit, hogy egy átlag magyar család 2014-ben 100 ezer forintot tudjon megspórolni az olcsóbbá váló rezsin keresztül. Második ilyen nagy csomagunk a családi adókedvezmény kiterjesztése. 260 ezer háztartás számára tesszük lehetővé, hogy a korábban nem teljes mértékben érvényesített családi adókedvezményt a gyermekek után igénybe tudják venni. Mintegy 230 milliárd forintot, 2014-ben pedig 53 milliárd forintot hagyunk ott a háztartásoknál a gyermekek után” – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

A tárcavezető hozzátette, a költségvetés tervezete tartalmazza a nyugdíjak reálértékének megőrzését is. „A húsáfa elvi lehetősége benne van a költségvetésben, de hogy ennek a mértéke milyen lesz, arról még nincsen döntés. Ez a kormányra vár, a kormány szerdán foglalkozik az adótörvények módosításával.”

MSZP: a 2014-es az átverés költségvetése

A szocialisták elutasítják a költségvetést. „A 2014-es költségvetés az átverés költségvetése lesz, amit 3 év alatt elvettek, néhány cseppet visszaadnak, talán visszaadnak, de az, amire alapozzák, az képi nyelven a 2 százalékos növekedés és a többi makroadat, arra azt lehetne mondani képi nyelven, hogy homokra épített kártyavár” – közölte Józsa István, az MSZP frakcióvezető-helyettese.

Jobbik: ez a megszorítások költségvetése

A Jobbik is nemet mond a tervezetre. „Ez a megszorítások költségvetése, és ebben semmilyen növekedés nincs kódolva. Európa legmagasabb adókulcsai továbbra is szembe jönnek, európai rekordáfával is találkozhatunk, és olyan lakosságot érintő terheléssel, amely magában kódolja, hogy a gazdaság kiszáradt állapota sajnálatos módon fennmarad” – fogalmazott Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője.

A jövő évi adótörvények tervezetét a kormány várhatóan 2 hét múlva nyújtja be a parlamentnek.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!