2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Célpont 09:10

Újabb kilakoltatás hiúsult meg

2013. szeptember 23., hétfő 12:25, frissítve: hétfő 21:44

Újabb kilakoltatás hiúsult meg a fővárosban. Ezúttal egy XIII. kerületi lakásban élő héttagú család kapott esélyt arra a civilek segítségével, hogy megállapodjon a végrehajtást kérővel.

Az adósok jogi képviselője szerint ügyfelei – köztük egy 91 éves fekvőbeteg nő – 20 millió forint szabad felhasználású banki hitelt vettek fel, amit később egy olasz férfi elcsalt tőlük. Az ügyben ügyészségi vizsgálat is indult, de a nyomozó hatóság az elkövető ellen bűncselekmény hiányában nem emelt vádat. Azóta az ingatlan tisztázatlan körülmények között két cég, majd pedig újabb magánszemélyek tulajdonába került a végrehajtást kérő Magyar Ingatlanhitel Pénzügyi Zrt.-től. A kilakoltatás azért maradt el, mert a végrehajtók sem tudták igazolni a rendőrségnek, hogy az eljárást jogszerűen folytatták le.

„Mi levél útján meg tudjuk keresni a végrehajtás kérelmezőjét és kérni tudjuk tőle – a mai eljárási cselekményre hivatkozással –, hogy bérleti jogviszonyt, valamiféle megállapodást kössenek a felek egymással, hogy amíg a büntetőügynek, a polgári ügynek nincs vége, tehát a csaló nem vonható felelősségre, addig kössenek egyfajta megállapodást a felek” – mondta Kondrács János ügyvéd.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!