2024. 05. 18. Szombat Erik, Alexandra napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Európai Híradó 04:00

Tűcsereprogram: meghallgatják az ombudsmant

2014. szeptember 20., szombat 17:32, frissítve: szerda 07:14

Székely László, alapjogi biztos meghallgatását kezdeményezi az Országgyűlés igazságügyi bizottságának kereszténydemokrata elnöke a tűcsereprogramról készült jelentés tisztázása miatt.

Rubovszky György közleményében azt írja, a megjelent sajtóhírek szerint a biztos az elvárt objektív és független vizsgálat helyett elfogultan együttműködött a jelentés előkészítésében a TASZ-szal. A bizottság elnöke szerint ráadásul a levelezésből az derül ki, hogy a jelentés már azelőtt elkészült, hogy a bepanaszolt józsefvárosi önkormányzatot meghallgatták volna. A kerületet vezető Kocsis Máté Magyarország élőben című műsorunkban felhívta arra a figyelmet, hogy a jogvédőszervezet jelentése és a hivatali állásfoglalás 90 százalékban megegyezik. Hozzátette: a végleges dokumentum annyi hibát tartalmazott, hogy szerinte az ombudsman nem is látta azt, csak aláírta.

– A május 28-ára dátumozott levélben azt olvashatjuk, hogy „a már általad is ismert jelentés, tehát úgy döntöttünk, hogy megkeressük az önkormányzatot is”. Megtisztelő. Innen üzenem az ombudsmani hivatalnak, hogy köszönöm, hogy megkérdezik a véleményünket egy minket érintő ügyben.

Utána folytatja a levél írója, hogy „úgy döntöttünk, hogy megkeressük az önkormányzatot és a már általad ismert jelentés”, írja ezt a munkatársának, csak az után kerülhet nyilvánosságra. Ebből egy dolog következik az egyszerű logika szabályai szerint: a jelentés már akkor készen volt, amikor a mi álláspontunkat még meg sem kérdezték – nyilatkozta a Hír TV-ben Kocsis Máté.

A Hír TV-ben tett beismerést a TASZ elnöke

Bevett gyakorlat volt a TASZ-nál, hogy beadványok megjelenéséről egyeztetnek az ombudsmani hivatallal – ismerte el Magyarország élőben című műsorunkban a jogvédő szervezet elnöke. A Magyar Nemzet tegnap mutatott be egy levelezést, amelyben a hivatal egyik főosztályvezetője azt beszéli meg a Társaság a Szabadságjogokért drogügyi vezetőjével, hogy mikor publikálják a jelentést. A józsefvárosi tűcsereprogramról szóló hivatalos állásfoglalás már májusban elkészült, de csak két napja, az önkormányzati kampányban tették közzé. A TASZ elnöke tagadta, hogy összedolgoztak a hivatallal.

– Teljesen bevett dolog, ha valaki panasszal fordul a hivatalhoz, akkor érdeklődik, hogy mi a helyzet a panaszra, mikor várható annak az eredménye. Mi nem olvastuk előzetesen, mielőtt az állásfoglalás elkészült – jelentette ki Kapronczay Stefánia.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!