Saját választásokat rendeznek a szakadárok
2014. november 1., szombat 17:12, frissítve: vasárnap 10:28
Szent Vlagyimir helyett Vlagyimir Putyin felé fordulnak az oroszpárti szakadárok: a legnagyobb ukrán király jelképét, a háromágú szigonyt az önhatalmúlag kikiáltott Donecki Népköztársaság zászlaja váltja a szavazóurnákon. Itt és a szomszédos Luhanszk régióban vasárnap választást tartanak, amelyet Kijev nem ismer el – a kelet-ukrajnai felkelőket támogató Moszkva viszont igen.
– A november 2-ai választások jelentik majd azt a pillanatot, amikor az államunk legitimmé válik. Eddig az volt, hogy néhányan magukhoz ragadták a hatalmat. Ők tüzes forradalmárok voltak, de önjelölt vezetők. Most pedig választunk. Ezután minden folyamatért a parlament és a kormány felel majd – mondta a Donecki Népköztársaság önjelölt elnöke, Alekszander Zakarcsenko.
Az ukrán kormány mellett az amerikai, a német és a francia kormány is úgy véli: a voksolás sérti a szeptemberi tűzszüneti megállapodást. A kelet-ukrajnai harcokat lezáró minszki egyezményre hivatkoznak az oroszok is: Szergej Lavrov külügyminiszter korábban azt mondta, a megállapodás egyik legfontosabb pontja a két szakadár köztársaság legitimációja - az eredeti tervezet szerint ugyanis november 3-áig ki kellett írni a választásokat a két keleti régióban. Később Petro Porosenko ukrán elnök december 7-ére tűzte ki a donecki és luhanszki voksolást – anélkül, hogy egyeztetett volna a helyi vezetőkkel.
A kelet-ukrajnai tűzszünetet csak ritkán törik meg kisebb elszigetelt harcokkal, így hetek óta először ismét munkához láthatott az a holland csoport, amely a Doneck mellett lezuhant maláj gép roncsai közt kutat holttestek után.
– Ma a körülmények megfelelők voltak ahhoz, hogy egy kis holland csapat felkeresse a tragédia helyszínét. Kihasználtuk ezt a lehetőséget. A csapat emberi maradványokat talált a helyszínen, amelyeket Harkovba szállítanak, ott hajtják végre rajtuk az első vizsgálatokat. Ezután a holttesteket visszahozzuk Hollandiába – jelentette ki Mark Rutte holland miniszterelnök.
A maláj légitársaság gépe július 17-én zuhant le, a rajta utazó mind a 298 ember életét vesztette a balesetben. Eddig 289 áldozatot azonosítottak. Kijev szerint az oroszpárti szakadárok, Moszkva szerint az ukrán kormányerők lőtték le a gépet.
Forrás: Hír TV