Porosenko: Orosz invázió zajlik Ukrajnában
2014. augusztus 28., csütörtök 14:30, frissítve: csütörtök 18:57
Az ukrán államfő, Petro Porosenko szerint katonai invázió zajlik Ukrajnában, a helyzet miatt lemondta török útját és kezdeményezte az ENSZ biztonsági tanácsának összehívását.
„Összehívom a nemzeti biztonsági és védelmi tanácsot, ahol kidolgozzuk a megváltozott helyzettel kapcsolatos terveket. Kezdeményezzük az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását, ahol a világnak meg kell vitatnia, hogy az ukrán helyzet rosszabbra fordult” – jelentette be Porosenko.
Az orosz invázió miatt Litvánia is kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását.
Közben a szakadárok vezetője az állítja, offenzívájukkal elérték az Azovi-tengert, és Mariupol kikötővárost akarják bevenni. Az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság miniszterelnöke azt is mondta, hogy 3-4 ezer orosz katona segíti egységeiket.
Befagyasztásra szólít Jacenyuk
Az orosz pénzügyi eszközök befagyasztására szólította fel a nyugati országokat az ukrán miniszterelnök. Arszenyij Jacenyuk szerint az Oroszországgal szembeni eddigi nyugati szankciók nem hoztak eredményt, ezért az orosz agresszió megfékezésére egyetlen lehetőség maradt: fontolóra kell venni az Európai Unió tagállamainak, az Egyesült Államoknak és a G7-országoknak minden orosz banki követelés befagyasztását, valamint minden banki tranzakció leállítását mindaddig, amíg Oroszország ki nem vonja fegyveres erőit és katonai eszközeit Ukrajna területéről.
Új front
Új frontot nyitott Oroszország Ukrajna déli részén – Ukrajna ideiglenes magyarországi ügyvivője szerint. Mihajlo Junger a Hír Televíziónak azt mondta: a moszkvai vezetésnek nemcsak katonai, hanem politikai céljai is vannak a beavatkozással, meg akarják zavarni az ukrán parlamenti választásokat és megakadályozni Ukrajna demokratizálódását. Az ügyvivő kijelentette Ukrajna minden téren számít a nemzetközi segítségre.
Esnek a régiós devizák
Az ukrajnai hírek miatt zuhanni kezdtek a régiós devizák. A forint euróval szembeni jegyzése megközelítette a 315-ös szintet. Délelőtt még 313 forint körül kereskedtek az európai devizával. A svájci frank árfolyama átlépte a 261, a dolláré megközelítette a 239 forintot.
Ez nem intervenció
Ha katonai intervencióról lenne szó, az oroszok nemcsak háromezer emberrel vonultak volna be az ukrán területre – a biztonságpolitikai szakértő szerint. Nógrádi György azt mondta a Hír TV-ben: az azovi-tengeri település elfoglalása kulcsfontosságú lehet a Krím félsziget ellenőrzéséhez.
Nagy károkat okoz
Magyarországnak az az érdeke, hogy békésen oldódjon meg az ukrajnai helyzet – nyilatkozta a Hír Televíziónak a külgazdasági és külügyminiszter-helyettes. Szijjártó Péter azt mondta: a konfliktus nagy károkat okoz a gazdaságnak, mivel Magyarország harmadik legnagyobb kereskedelmi partneréről van szó.
Forrás: Hír TV