Orbán: A legrosszabbra is fel kell készülni
2013. június 6., csütörtök 19:43, frissítve: péntek 06:58
A legrosszabbra is fel kell készülni, hatalmas összefogásra van szükség. Példátlanul aktívak az emberek, nagyon sok az önkéntes, jól halad a munka. A kijelölt gátmagasságokat elérték, a szélességek jelentik a kihívást, illetve az, hogy az emberek ne fáradjanak el szombatra, akkor még szükség lehet rájuk – hívta fel a figyelmet Orbán.
Pénteken lép be a legmagasabb vízoszlop, ha baj lesz, akkor lesz a baj – mondta, majd hozzátette: 4-5 napos küzdelemre kell felkészülni, komoly esélyünk van rá, hogy a vízoszlopot a medrében tartsuk. „Vannak békés szakaszok és 8-10 olyan pont, ahol baj lehet, ezeket a pontokat kell felügyelni, ezeken a védekezést én irányítom.” „Mindenkinek ott a helye, ahol a baj van” – mondta el a miniszterelnök, aki ezután még két helyszínre látogat el Győr-Moson-Sopron megyében és a szigetközi Mecséren tölti az éjszakát.
A vártnál is magasabb
A korábban vártnál is magasabban tetőzhet a Duna. Eddig összesen csaknem 500 embert evakuálását rendelték el. Bővebben>>>
Küldje be videóját! |
Az árvízről készült friss videóikat várjuk a Hír TV applikációján keresztül! A beküldött felvétellel részt vehet videopályázatunkon is. |
Forrás: Hír TV