2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Bayer show 13:00

Mi lesz a huzavona vége?

2013. szeptember 26., csütörtök 11:56, frissítve: péntek 09:06

Néhány hónapon belül le akarja zárni Haszan Róháni iráni elnök a nagyhatalmakkal folytatott vitát az ország atomprogramjáról. Az iráni külügyminiszter ma egyeztet a témában a nagyhatalmakkal New Yorkban. Az iráni gazdaságnak súlyos károkat okoznak az atomprogram miatt kivetett nemzetközi szankciók, ezért Teherán azok feloldását szeretné elérni. A Nyugat egyelőre óvatosan fogadja az új iráni vezetés közeledését.

Mosolyogva üdvözölték egymást az amerikai és az iráni elnök az egyik iráni újság címlapján. Teheránban azt remélik, hogy a Nyugat pozitívan fogadja majd az új elnök, Haszan Róháni békülékeny hangnemét, és hamarosan lezárulhat a vita az iráni atomprogramról.

Róháni az ENSZ-közgyűlés után egy amerikai hírtelevíziónak is megerősítette, hogy a program békés, polgári célokat szolgál. Róháni szerint az atomprogram miatt kivetett nemzetközi gazdasági szankciók embertelenek és illegálisak, ezért fel kell őket oldani. Az iráni gazdaságot súlyosan érintő szankciókat elsősorban Izrael és az Egyesült Államok nyomására fogadta el a nemzetközi közösség. Washington egyelőre óvatosan kezeli az iráni ígéreteket.

Herman von Rompuy, az Európai Tanács elnöke az ENSZ-közgyűlésen elmondott beszédében azt mondta, az Európai Unió is várja a fejleményeket.

Az iráni külügyminiszter csütörtökön New Yorkban egyeztet az atomprogram ügyében az ENSZ Biztonsági Tanács öt tagjával, valamint Németországgal. Az iráni elnök azt reméli, hogy a 2006 óta tartó tárgyalások három vagy hat hónapon belül végre sikert hoznak.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!