2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Másodszor is fekete

2013. március 13., szerda 12:20, frissítve: szerda 19:12

A konklávé második napjának délelőttjén tartott második és harmadik fordulóban sem választottak pápát, így déltájt fekete füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből.

Reggel 7.45-kor indultak át a Szent Márta-házból a Pál-kápolnába szentmisére a pápaválasztó bíborosok, majd a 9.30-kor kezdődött imaóra után sor került a Sixtus-kápolnában a szerda délelőtti két szavazási fordulóra, amelyek nem hoztak eredményt, a szavazócédulák elégetése után tehát fekete füstöt eresztett ki 12 óra előtt a kápolna kéménye.

Ha a délutáni szavazások közül az első eredményes lesz, tehát a 115 választó bíboros kétharmada (77) egyazon nevet írja a papírra, este hatkor felszáll a fehér füst – ez történt XVI. Benedek pápa 2005-ös megválasztásakor –, ha a második hoz új szentatyát, a bazilika harangjainak megkondulásával együtt száll fel a füst, majd 40 perc múlva megjelenik a lodzsán az új egyházfő. A reggeli eső elállt már, a Szent Péter tér így majdnem teljesen megtelt délre.

A Vatikánban közben sajtótájékoztatót tartottak a pápaválasztás menetéről. Federico Lombardi, a szentszék szóvivője megismételte, nem jelenti az egyház megosztottságát, hogy kedden és szerdán délelőtt nem sikerült megtalálni az új katolikus egyházfőt. A szabályok szerint mindenkinek 1 szavazata van, az új pápa megválasztásához 2/3-os többség kell.

Nem adtak enni a pápajelölteknek

 

A konklávé a latin cum calve kifejezésből származik. Arra utal, hogy a pápaválasztó bíborosokat bezárják a Sixtus-kápolnába. Ez a hagyomány 1268-ban gyökeresedett meg. Ekkor ugyanis a kardinálisok több hónapig sem tudtak megegyezni Szent Péter utódjáról, és hogy meggyorsítsák az egyházfőválasztást, bezárták őket, és megvonták tőlük az ennivalót is. A modern kori pápaválasztás menetét II. János Pál határozta meg, ő rendelte el, hogy a Szent Márta-házban szállásolják el a bíborosokat két szavazási nap között, rájuk az apácák főznek. Ez sajtóértesülések szerint első este leves, spagetti, nyársonsült és párolt zöldség volt.

A testületet teljesen elzárják a külvilágtól. Sem újságot, sem televíziót nem nézhetnek, mobiltelefonjaikat és számítógépüket sem használhatják. A bíborosok és a választásban segítők is titoktartási fogadalmat tesznek.

Voksolást kétszer tartanak egy nap, délelőtt és délután. A bíborosok minden forduló előtt szavazólapot kapnak, erre kell ráírniuk saját kézjegyüktől eltérő írással jelöltjük nevét. A lapokat ezután kétszer összehajtva egyenként beteszik az oltáron elhelyezett urnába, összekeverik, ezután három bíboros összesíti a voksokat. A szavazócédulákat ezután a voksolás után elégetik a kápolna sarkában levő százéves öntöttvas kályhában. Ebből egy ideglenes kémény vezeti ki a füstöt. Ha egyik bíboros sem kap kétharmados támogatást a pápai hivatalhoz, fekete füst száll fel, ahogy a kedd esti voksoláskor is. A füst idén először vegyszereknek köszönheti színét: a feketét a kálium, antracén és kén keveréke adja, a sikeres voksolás utáni fehérét pedig a kálium-klorid, a laktóz és a gyanta. Ez egyébként először szürke, mert sem a kéményt, sem a kályhákat nem tisztítják ki a szavazások után.

Ha sikerül a 115 bíboros közül 77-nek egy jelöltre szavaznia, akkor a leendő pápától megkérdezik, hogy elfogadja-e az eredményt, illetve hogy milyen néven szeretne egyházfő lenni. A jelölt elvileg nemet is mondhat, de a hit szerint nem utasíthatják fel a szentlélek sugalmazására született döntést.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!