2024. 05. 19. Vasárnap Ivó, Milán napja
Jelenleg a TV-ben:

Európai Híradó

Következik:

Célpont 00:10

Jóval több halottja lehet az ebolajárványnak

2014. augusztus 15., péntek 10:22, frissítve: péntek 17:06

Jóval több fertőzöttje és halottja lehet a nyugat-afrikai ebolajárványnak, mint amennyit a hivatalos adatok mutatnak – állítja az Egészségügyi Világszervezet, amely ezért komolyabb erőfeszítéseket vár a nemzetközi közösségtől. A megerősített halálesetek száma már az ezret is meghaladta, a megbetegedéseké pedig megközelítette a kétezret.

Fegyveresek őrzik a karantén alá helyezett terület bejáratát a libériai főváros mellett. A családtagjaiktól kordonnal elválasztott helyi lakosok bizakodva fogadták a Kanadából küldött kísérleti ebolagyógyszert.

Az országban számos forgalmas légi járat közlekedését felfüggesztették a járvány miatt – annak ellenére, hogy az Egészségügyi Világszervezet szerint a betegekkel egy légtérben utazás önmagában nem jelent fertőzésveszélyt. A kenyai légitársaság ezért úgy döntött, továbbra is fogad és indít nyugat-afrikai járatokat.

„Először is, nincs ebolafertőzött Kenyában. Ne feledjük, négy évvel ezelőtt ebolajárvány volt egy szomszédos országban, és hozzánk nem jutott be. Importálunk egy válságot, amely messze van innen, miért? Miért teremtenek itt is válságot, ahelyett, hogy kezelnék az ottanit?” – tette föl a kérdést Michael Kamau kenyai közlekedési miniszter.

A világszervezet csütörtökön Kenyát is a magas kockázatú országok közé sorolta. A dél-koreai állami légitársaság azonnal bejelentette, hogy augusztus 20-án leállítja kenyai járatait.

Az Egészségügyi Világszervezet közben attól tart, hogy jóval több fertőzött és halálos áldozat van, mint amennyit a hivatalos adatok mutatnak; ezért komolyabb erőfeszítéseket sürget a nemzetközi közösség részéről.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!