Ismét elrendelték a város teljes kitelepítését
2014. május 20., kedd 18:41, frissítve: szerda 07:17
Az egyik obrenovaci iskolából csónakkal menekítették a rendőrök a gyerekeket és a felnőtteket, akik ide húzódtak az áradás elől. A csendőrök házról házra járnak és kamionokkal viszik biztonságos helyre az embereket. A városból több mint kétezer embert evakuáltak, miután nem messze három helyen is átszakadt a gát. A településen azonban még mindig vannak olyanok, akik nem hajlandók elhagyni házaikat. A válságstáb nem engedélyezi a kitelepítettek hazatérését.
– Amikor az embereket arra kértük, hogy ne jöjjenek Obrenovacba, nem akartunk nekik rosszat, hanem biztosítani akartuk a teljes stabilitást és biztonságot. Falszárító eszközöket rendeltünk ide, mert nagyon fontos, hogy a nedves falakat kiszárítsuk, hogy ne omoljanak össze az alapok. A víz lassan visszahúzódik. A következő két-három napban követni fogjuk a vízállást – mondta Nebojsa Stefanovic belügyminiszter
Közép-Szerbiában a földcsuszamlások okoznak gondot, a hegyoldalban több ház is összedőlt. A víz visszahúzódásával több új áldozatot is találtak a csendőrök és a búvárok. Aleksandar Vucic miniszterelnök háromnapos gyászt rendelt el az országban. „Az áldozatok száma ebben a pillanatban Obrenovacban 14 fő. Folyamatban van a boncolás, az áldozatok körülbelül fele vízbe fulladt. A boncolások eredményeit minden személlyel kapcsolatban bemutatjuk majd” – tájékoztatott a kormányfő.
Az obrenovaci Nikola Tesla Hőerőműben még áll a víz, de ha a Száva tovább apad és a visszafolyó ár nem okoz újabb gondokat a térségben, akkor vasárnap megindulhat a termelés. Az erőmű biztosítja Szerbia áramellátásának 50 százalékát. Az áradások anyagi kára egyesek szerint elérheti a 300 milliárd forintot is.
Forrás: Hír TV