2024. 05. 07. Kedd Gizella napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Európa a háború árnyékában - A Századvég Alapítvány konferen 08:50

Hétfőig kaptak haladékot a tüntetők

2014. február 15., szombat 12:20, frissítve: hétfő 07:11

Hétfőig kaptak haladékot a tüntetők arra, hogy elhagyják Kijev főterét. A demonstrálók viszont nem hajlandók távozni. Az ukrán elnök egy interjúban azt mondta, ha a kormány akarná, fel tudná számolni a demonstrációt. Közben az ukrán hatóságok tegnap kiengedték a börtönből mind a 234 ellenzéki tüntetőt, ezzel teljesítették a tiltakozók egyik legfőbb követelését.

A kormány a hét elejéig adott határidőt a sátortábor felszámolására. Jó szándékát azzal nyomatékosította, hogy pénteken az összes őrizetbe került kijevi tüntetőt kiengedte. A bűnvádi eljárást ugyanakkor egyikük ellen sem szüntették meg, így bármikor újra előállíthatják őket. „Majd amikor ejtik az összes vádat ellenük, akkor beszélhetünk a barikádok elbontásáról” – mondta egy kormányellenes tüntető.

Janukovics azonban a péntek este sugárzott interjújában határozott volt. Azt mondta, ha a kormány akarná, fel tudná oszlatni a tüntetéseket. „Minden politikusnak tisztában kell lenni felelőssége mértékével, amikor kompromisszumok nélküli csatára szólítja fel az embereket, fegyverbe hívja vagy őrizetbe veszi őket, és így tovább. A radikalizmus, azt mondom önnek, az veszélyes. Rendelkezünk akkora erővel, hogy mindenkit az őt megillető helyre juttassuk” – szögezte le az ukrán államfő.

Közben Angela Merkel német kancellár hétfőn, Berlinben fogadja az ukrán ellenzéki vezetőket, hogy közvetítsen köztük és a kormány között. A kijevi vezetés azonban nem örül a beavatkozásnak. „Senkinek sem engedjük meg, hogy beavatkozzon a dolgainkba. Ez azért van, mert mindenkivel jó kapcsolatra törekszünk: az Európai Unióval, Oroszországgal, az Egyesült Államokkal és Kínával” – mondta Janukovics.


A németek egyeztettek az orosz vezetéssel is, amely azzal vádolja az Európai Uniót, hogy saját érdekszférájába próbálja vonni az országot. A német kancellár ezzel szemben korábban úgy nyilatkozott, hogy nem kényszerítené választásra Ukrajnát Európa és Oroszország között.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!