2024. 05. 07. Kedd Gizella napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:10

Halálos kényszervallatás: előzetesben a rendőrök

,

2013. április 11., csütörtök 15:16, frissítve: csütörtök 19:51

30 napra előzetes letartóztatásba került az a két volt rendőr, aki a gyanú szerint kihallgatás közben vert agyon egy gyanúsítottat Izsákon.

A Kecskeméti Járásbíróság szerint a végzést a volt rendőrök szökésének és elrejtőzésének, valamint a velük szemben folyó eljárás befolyásolásának veszélye indokolja. A gyanúsítottak és védőik fellebbeztek a határozat ellen, így az még nem jogerős.

A gyanú szerint a két volt egyenruhás a hét elején – a kihallgatás alatt – vert agyon egy lopással gyanúsított, román állampolgárságú férfit. Az ügyészség kényszervallatás és halált okozó testi sértés miatt indított eljárást ellenük. A volt rendőrök állítják, a hatályos törvényeknek és a belső szabályzatnak megfelelően jártak el.

Tájékoztatást kér a román külügy

Azonnali tájékoztatást kért a román külügyminisztérium a magyar hatóságoktól az izsáki ügyről. A közlemény szerint a román fél elvárja, hogy a román állampolgárságú férfi haláláért felelősöket a törvényeknek megfelelően büntessék meg. A budapesti román nagykövetség, valamint a szegedi és gyulai román külképviseletek konzuli támogatást nyújtanak az áldozat családjának a holttest hazaszállításában.

Minden segítséget megad a Belügyminisztérium a nyomozó hatóságoknak, hogy kiderüljenek az izsáki rendőri brutalitás részletei – mondta a belügyi államtitkár. Kontrát Károly elmondta: az országos rendőrfőkapitány döntési joga, hogy az eset után lemond-e posztjáról. A tárca azonban csak akkor tesz további lépéseket, ha lezárul a jelenleg is folyó vizsgálat.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!