2022. 10. 06. Csütörtök Brúnó, Renáta napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Ferenc pápa a szegénység elleni fellépést sürgette

,

2014. április 20., vasárnap 12:37, frissítve: vasárnap 19:18

Ünnepi misét és istentiszteletet tartanak világszerte húsvét vasárnapján a katolikus, a református és az evangélikus egyház vezetői. Ferenc pápa húsvéti beszédében a szegénység és az éhezés elleni fellépésről beszélt.

A szegénység és az éhezés elleni fellépést sürgette, valamint a konfliktusok leküzdését szorgalmazta Ferenc pápa vasárnap, a Szent Péter-bazilika lodzsájáról mondott húsvéti üzenetében. A katolikus egyházfő imádkozott Szíriáért és az iraki testvérháború áldozataiért, Közép-Afrikáért és Venezueláért is. A pápa imájában támogatta azokat a kezdeményezéseket is, amelyek Ukrajna megbékélését és az erőszak megakadályozását segítik. Ferenc pápa beszéde után Urbi et Orbi áldást adott Róma városára és a világra.

A pápa pénzt küldött a hajléktalanoknak

A nagyszombati virrasztás a teljesen sötétbe borult Szent Péter-bazilikában kezdődött, a sötétben csak a papok és a hívők kezében levő gyertyák világítottak. Ferenc pápa a szertartáson azt mondta: a krisztusi feltámadással a szeretet melege és fénye éledt fel, amelyet a világ legtávolabbi részére is el kell vinnünk. A katolikus egyházfő ezzel együtt sürgette hallgatóságát, hogy az apostolokhoz hasonlóan találjanak új irányokat az életükben.

A hagyományok szerint a virrasztáson az egyházfő tíz embert keresztelt meg, olaszokat és külföldieket egyaránt. Ezt megelőzően a pápa húsvéti üdvözletet és pénzt küldött a római hajléktalanoknak, akik fejenként 50 eurót kaptak. A Vatikán nem közölte, hogy hány ember részesült segítségben.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!