Elhalasztott ítélethirdetések a devizahiteles perekben
2014. augusztus 26., kedd 17:31, frissítve: szerda 10:06
Ötdoboznyi irattal érkeztek az Erste Bank ügyvédei a tárgyalásra. A pénzintézet összes belső szabályzatát magukkal hozták. A papírokkal akarják bizonyítani, hogy tisztességesen jártak el az ügyfelekkel szemben, amikor egyoldalúan kamatot emeltek. Az állam képviselője azonban arra kérte a tanácselnököt, hogy ne vegye figyelembe az iratokat, mert azok nem bizonyító erejűek.
„A banki üzletpolitika megváltozására hivatkozással is módosíthatta a felperes a kamatot, díjat, költséget (…) ez a felperes szubjektív döntésén múlott, erre a becsatolt iratoknak semmilyen relevanciájuk nincsen” – érvelt Illés István, az állam jogi képviselője.
Az Erste Bank csaknem kétszáz oldalas keresetet nyújtott be. Ebben egyebek közt a per felfüggesztését és uniós bírósági eljárást kezdeményez, mert szerinte a devizatörvény diszkriminatív és sérti az egyenlőség elvét. Emellett azt is kérte a pénzintézet, hogy a bíróság forduljon az Alkotmánybírósághoz a törvény miatt.
A tanácselnök végül elnapolta a tárgyalást.
Itt sem született ítélet
Nem született ítélet a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. ügyében sem. A pénzintézet ügyvédje azzal érvelt, hogy szerinte az állam nem kérheti számon, amiért nem írták előre a szerződésekbe a várható többletköltségek pontos összegét.
„Száz százalékban a gazdasági szereplők sem láthatják előre a változások mechanizmusát, az indokokat, az okokat teljes mértékben, ez a kapitalizmus” – mondta Nagy Szabolcs, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. jogi képviselője.
Az állam képviselője szerint ezzel nem lehet érvelni, a bankoknak a körülmények ellenére is tisztességesen kellett volna eljárniuk az ügyfelekkel szemben. Ezért a felperes keresetének elutasítását kérte a bíróságtól.
Az MKB-Euroleasing Autólízing, a Raiffeisen lízing, a Sopron Bank és az Evo Bank keresete ügyében is elhalasztotta az ítélethirdetést a Fővárosi Törvényszék. A cégek szeptember elején számíthatnak határozatra.
Részleges döntés a Raiffeisen ügyében
A Raiffeisen esetében viszont már részleges döntést hozott a Fővárosi Törvényszék: elutasította azt az indítványt, hogy a bíróság forduljon az Alkotmánybírósághoz és az Európai Bírósághoz a devizahitelek ügyében. A bank jogi képviselői a tárgyaláson azzal próbálták bebizonyítani, hogy tisztességesen jártak el a devizahitelesek ügyében, hogy mindent az aktuális jogszabályok szerint csináltak. A Raiffeisen Banknak majdnem 15 ezer devizahitel-szerződése van Magyarországon. Az ügyben ítélethirdetés szeptemberben várható.
Az OTP ismét benyújtja
Formai okokból elutasította az OTP Bank, az OTP Jelzálogbank, a Merkantil Bank és az OTP Ingatlanlízing kereseteit a bíróság, a bank közlése szerint ezeket módosított formában ismét benyújtják majd. A történtek miatt viszont azt nem lehet tudni, hgy az OTP csoport kereseteit mikor tárgyalja a törvényszék.