Az ebolajárványban Nyugat-Afrikában már csaknem ezer ember halt meg. Az érintett országokban szükségállapotot léptettek életbe, Guinea – ahonnan a betegség átterjedt a térség más országaira – lezárta határainak egy részét is, hogy megakadályozza a járvány továbbterjedését. Az Egészségügyi Világszervezet pénteken nemzetközi egészségügyi vészhelyzetté nyilvánította a vérzéses lázzal járó betegséget.
Az ebolajárvánnyal kapcsolatos, viccesnek szánt képekkel teltek meg az utóbbi napokban a közösségi oldalak Nigériában. A helyiek egy része így dolgozza fel azt a feszültséget, amely a járvány miatt alakult ki az országban. A jelenséget sokan fenntartásokkal fogadták. „A pozitív oldala, hogy nem hagyjuk, hogy az ilyen tragédiák és helyzetek eluralkodjanak rajtunk, a negatív oldala pedig az, hogy ha viccelődünk vele, az emberekben nem tudatosul, hogy ez milyen komoly dolog. Azt szerintem mindenkinek tudnia kell, hogy ez halálos kór” – nyilatkozta Francis zenei producer.
A járványt pénteken nemzetközi egészségügyi vészhelyzetté nyilvánította az Egészségügyi Világszervezet. Az érintett nyugat-afrikai országokban szükségállapotot léptettek életbe a múlt héten. Guinea lezárta libériai és Sierra Leone-i határát, hogy megakadályozza a fertőzés továbbterjedését. Bár a mostani járvány egyes feltételezések szerint éppen Guineából indult, a legtöbb új megbetegedést a másik két országban regisztrálják. Az ebola már csaknem ezer emberéletet követelt Nyugat-Afrikában, a betegség terjedését egyelőre nem tudják feltartóztatni. „Nincs elég mentőautónk. Ez nem úgy működik, hogy bemész a boltba, és leveszel a polcról egy mentőautót. Meg kell rendelnünk, és meg kell érkeznie. Addig is platós teherautókkal járjuk az országot, átmeneti mentőautókat alakítunk belőlük” – közölte Ellen Johnson Sirleaf, Libéria elnöke.
Közben Németországban is ebolafertőzés gyanújával vizsgálnak egy beteget. A férfi a napokban érkezett Hamburgba Sierra Leone fővárosából, szombaton fordult orvoshoz magas lázzal és hányingerrel, ezután szállították kórházba. A klinika tájékoztatása szerint a vasárnap reggel elvégzett vizsgálatok egyelőre nem erősítették meg az ebolafertőzés gyanúját.
Már Romániában is felütötte a fejét?
Romániában és Hongkongban is vizsgálnak Afrikából visszatért betegeket ebolafertőzés gyanúja miatt. Az ázsiai országba Nigériából érkezett egy férfi, aki a fertőzés jeleit mutatja. Ha beigazolódik a gyanú, ez lesz az első eset a vírus behurcolására Ázsiába. A Németországban, Kanadában és Szaúd-Arábiában kórházba szállítottakról viszont az derült ki, hogy nem a vírus betegítette meg őket.
Forrás: Hír TV