Csak egy blöff volt a Milla
2014. szeptember 20., szombat 12:51, frissítve: vasárnap 08:25
Blöff volt a Milla mozgalom, amellyel Juhász Péter politikai karrierjét építette ţ ezt állítja az az összegző anyag, ami a Pestisrácok.hu-n jelent meg.
A cikkből kiderül: a 2010 végén létrejött Egymillióan a Sajtószabadságért Facebook-csoport mögött a valóságban összesen 20-30 ember állt. A szervezet 2012-ben hivatalosan még nem is létezett, de Juhász már együttműködési megállapodást kötött a Szolidaritással és a Bajnai Gordon-féle Haza és Haladással. 2013-ban pedig – bár felhatalmazása nem volt rá – a Milla nevében lépett be a Bajnai-féle választási szövetségbe és lett az Együtt 2014 alapítója. Juhász Péter most a baloldal belvárosi polgármesterjelöltje.
Forrás: Hír TV