Bevallották a palesztin tizenéves meggyilkolását
Egy palesztin fiút raboltak el zsidó szélsőségesek Kelet-Jeruzsálemben. Egy iparikamera-felvételen látszik, hogy a nyílt utcán tuszkolják egy autóba a fiatalt. A 16 éves fiú holttestét nem sokkal később egy erdős részen találták meg. A testének 90 százaléka megégett, a boncolás szerint még élt, mikor felgyújtották.
Az izraeli rendőrség vasárnap elfogta azt a hat zsidó szélsőségest, akik a gyanú szerint elkövették a brutális gyilkosságot. Így akartak bosszút állni három izraeli fiatal haláláért, akiket a palesztin Hamász aktivistái ölhettek meg még június közepén. Az izraeli elnök azt ígérte, hogy példásan megbüntetik a palesztin fiú gyilkosait. „Mindenki, aki bűntettet követett el, bíróság elé kerül. Nem fogunk eltitkolni semmit, és minden olyan tettet fel kell derítenünk, amikor megöltek, elraboltak, megkínoztak valakit” – mondta Simon Peresz.
Az izraeli miniszterelnök is megszólalt, úgy fogalmazott: az efféle gyilkosoknak nincs helyük a társadalomban. Benjámín Netanjáhú egyúttal részvétét nyilvánította a palesztin áldozat családjának.
A meggyilkolt fiú apját nem vigasztalja a gyanúsítottak elfogása. „Nem tudom kifejezni az érzéseimet. Még ha le is tartóztatták őket, nem vagyok boldog. Elégették a fiamat, és a letartóztatás nem fogja visszahozni. Az ő vére többet ér.”
A fiú meggyilkolása miatt újabb összetűzések törtek ki a palesztinok és az izraeli rendfenntartók között. Az egyik tüntetésen az izraeli rendőrök brutálisan megvertek egy palesztin fiút. A 15 éves gyereket ütlegelték, és többször fejbe rúgták az egyenruhások. A fiú amerikai állampolgár, Izrael most szabadon engedte.
A zsidó állam közben újabb légicsapásokat indított Gáza ellen, válaszul a palesztin rakétatámadásokra. Legalább hét Hamász-aktivista életét vesztette.
Forrás: Hír TV