2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Anyagi támogatás helyett a törvények betartását követelik a devizahitelesek

,

2013. október 20., vasárnap 15:21, frissítve: vasárnap 21:34

Nem anyagi segítséget, csak a hatályos törvények betartását és betartatását követelik a devizahitelesek.

Autóval vonultak fel a Haza Nem Eladó Mozgalom tagjai és szimpatizánsai az ócsai devizahiteles telepről a fővárosba. A demonstráció a belvárost is érinti. Útvonalukon 20-30 perces lezárásokra lehet számítani.

„A devizaadósok nem kérnek segítséget, nem kérnek anyagi támogatást, nem kérnek hozzájárulást a törlesztők fizetéséhez a költségvetésből, mindössze a hatályos törvények betartását és betartatását követeljük, és többször elmondtam, az ügyészségek sajnos már bűnpártoló módon, érdemi kivizsgálás nélkül elutasítják a feljelentéseinket” – mondta Kásler Árpád, a Haza Nem Eladó Mozgalom vezetője.

Az Ócsáról indult menet – amely becslések szerint tíz kilométer hosszú és ezer autóból áll – végigment Budapesten. Célállomásuk a Regnum Marianum-templom, ahol előzetes tervek szerint 15 órára nagygyűlést terveztek. Ennek a kezdési időpontja csúszni fog, hiszen a Hír Televízió helyszíni tudósítójának elmondása szerint 15 órakor a konvoj még csak az Árpád-híd pesti hídfőjénél volt.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!