A miniszterelnök házánál robbantotta fel magát
Sűrű füst emelkedett a bagdadi zöld város fölé, ahol öngyilkos merénylő robbantotta fel magát az újonnan kinevezett iraki miniszterelnök lakhelye közelében. Áldozatokról azonban nem érkeztek hírek.
A síita Haider al-Ábádit hétfőn kérték fel kormányalakításra, az amerikai külügyminiszter tőle várja az iraki válság megoldását. „Az új iraki vezetésnek nagyon nagy kihívással kell megküzdenie: vissza kell szereznie a lakosság bizalmát, lépéseket kell tenni a válság megoldására. Mi továbbra is kiállunk az iraki nép mellett” – mondta John Kerry amerikai külügyminiszter.
Az Egyesült Államok megkezdte az Iszlám Állam nevű szélsőséges szunnita csoport ellen harcoló iraki kurd erők felfegyverzését. Az amerikaiak a kurdoktól kőolajat vesznek, korábban a George Bush volt amerikai elnökhöz közelálló cégek a központi kormányzat megkerülésével közvetlenül a kurdokkal tárgyaltak a kőolajexportról.
Az Egyesült Államok újabb katonai tanácsadókat küld Irakba, hogy elősegítsék az üldözött kisebbségek védelmét. Az amerikaiak napok óta repülőgépekről dobnak le segélyeket a szunnita Iszlám Állam nevű csoport elől elmenekült embereknek. „Az elnök felhatalmazott, hogy újabb 130 katonai tanácsadót küldjünk Irak északi részébe, Erbíl térségébe, hogy közelebbről megismerkedjenek a helyzettel és felmérjék, miként járulhatnánk hozzá az irakiak megsegítéséhez” – szögezte le az amerikai védelmi miniszter, Chuck Hagel. Az amerikai védelmi miniszter szerint nem harcoló egységről van szó, az Egyesült Államok ugyanis nem készül újabb szárazföldi katonai akcióra Irakban.
Forrás: Hír TV