Vámos ésszerűnek tartja a kormány döntését
Szűkszavúan kommentálták a nagyobb élelmiszerláncok, hogy akár már vasárnaptól újranyithatják üzleteiket. A CBA, a Lidl, az Aldi és a Tesco is jelezte, tudomásul veszik, hogy módosítani akarják a törvényt, és arra fognak törekedni, hogy a vásárlók számára lehető legjobb megoldást tudják kínálni. A Spar visszatér a szigorítás előtti gyakorlatához.
„A vasárnapi boltzár eltörlésével arra fogunk törekedni, hogy megteremtsük az újranyitás feltételeit. A vasárnapi nyitva tartás természetesen, ahogy a törvény bevezetését megelőzően, azon áruházainkat fogja érinteni, ahol a vásárlói visszajelzések ezt indokolják. Ilyen területek lehetnek a belvárosi területek vagy az idegenforgalmilag frekventált helyek” – közölte Maczelka Márk kommunikációs vezető.
„A vasárnapi pótlék mértéke a jelenlegi törvényjavaslatban maradna a 50%, tehát maradna a boltzár előtti feltétel, ami azt jelenti, hogy e tekintetben nem kell többletköltséget vállalnia” – az Országos Kereskedelmi Szövetség elnöke szerint az újbóli vasárnapi nyitva tartásra fel kell készülnie a nagyobb áruházláncoknak, több helyen létszámbővítésre is szükség lesz.
„A cégeknek kevés idejük marad a felkészülésre, hiszen embereket kell biztosítatlan, van, ahol munkaerőt kell felvenni, le kell tárgyalni a szállítások átütemezésének a lehetőségeit, akinek bérleti szerződése van, azt módosítani kell, sok esetben a munkaszerződésekhez is hozzá kell nyúlni” – így Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség elnöke.
A Hír TV által megkérdezett közgazdász szerint a boltok vasárnapi nyitva tartása segítheti a fogyasztás bővülését. „Mindenképpen pozitív hatása lesz, és a GDP is emelkedni fog, de inkább nem egy makró- hanem egy mikrógazdasági, ez a vásárlással, a vásárlás élményével kapcsolatos. A fogyasztás egy közösségi élmény is, és emiatt a családoknak a közérzete jobb lehet” – hívta fel a figyelmet Pesuth Tamás, a Corvinus Egyetem közgazdásza.
Nem mindenki örül azonban a kormány visszakozásának: a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete akár sztrájkkal is tiltakozna a lépés ellen.