Több magyar autógyárban is feszült a hangulat
2016. március 25., péntek 06:59, frissítve: péntek 16:58
László Zoltán szerint az általános elégedetlenség a nem megfelelő bérjuttatások miatt alakult ki. Hozzátette: az ágazatban egyre nagyobb a szakemberhiány is, ami tovább fokozza a feszültséget. Szerinte a munkakörülmények miatt egyre több munkavállaló megy át Szlovákiába dolgozni. A lap úgy tudja: a győri Audinál közben a sztrájkbizottság is megalakult, amihez már ötezren csatlakoztak.
„Ma, valamiért az országban van egy általános elégedetlenség, hogy miközben úgy tűnik, például a kormányzati kommunikációból, hogy elég szépen haladnak a dolgok gazdaságilag, társadalmilag, ezt az utca embere, a munkavállaló, a hétköznapi munkavállaló nem érzi vagy nem így érzi. Ennek is van egy olyan hatása, ami aztán más telepeken vezetődik le, tehát szintén alacsonyabbra kerül a gyulladáspont. És így mindent összeadva, sokkal könnyebben kerülünk olyan helyzetbe, mint amit most látunk az Audinál, ahol 2-3-4 napokat dolgoznak hetente, mert jelenleg nincs annyi munka, annyi termelés az Audi-gyárban, és ennek ellenére, egy ilyen körülmény mellett is 15 ezer forint béremelésért sztrájkolnak a dolgozók” – közölte a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke, László Zoltán.
A Tescónál sincsen minden rendben, elsőként a multi házhozszállítási részlegénél állhat le a munka, ahol azt is sérelmezik, hogy hiába gyalogolnak naponta akár 15 km-t is a megrendelések összeállításához, a szükséges munkaruhát és a megfelelő cipőt nem biztosítják nekik. Bővebben>>>