Szijjártó komoly lehetőségről beszél
2017. május 14., vasárnap 14:47
A külgazdasági és külügyminiszter szerint az „Egy övezet, egy út” nevű kínai program egész Európának fejlődési lehetőséget jelent.
„A helyzet ugyanis az, hogy az Európai Unió versenyképessége folyamatosan csökken. Ezt a folyamatot meg kell állítani. Ha ránézünk a világgazdasági folyamatokra, azt látjuk, hogy a világ többi része szinte kivétel nélkül vagy megelőzi Európát a gazdasági erő és a versenyképesség szempontjából, vagy nagyon gyorsan csökkenti a lemaradását. Ezért az Európai Uniónak most olyan stratégiákra van szüksége, amely lehetővé teszi a versenyképesség csökkenésének megállítását és a versenyképesség visszaszerzését” – emelte ki a magyar tárcavezető.
A kínai elnök a héten jelentette be, hogy 900 milliárd dolláros kereskedelmi programot tervez Európa és Ázsia között. Ennek részeként a magyar kormány első körben közlekedési és energiaipari befektetőket szeretne az országba csábítani.