2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:10

Kikapcsolási moratórium az ünnepekre

2015. december 23., szerda 15:50, frissítve: szerda 15:50

Az ünnepekre kikapcsolási moratóriumot hirdettek a közműszolgáltatók – azokkal szemben sem járnak el, akik több hónapos elmaradásban vannak a számlák fizetésével. Az ellenzék újabb gázárcsökkentést követel a kormánytól januártól – a Hír TV-nek nyilatkozó elemző szerint azonban ezt nem indokolják a világpiaci árak.

„Azonnali, igazságos és fenntartható energiaárcsökkentést követelünk.” Karácsonyi ajándéknak szánták a szocialisták, de egyelőre az új évben sem lesz semmi az általuk követelt energiaárcsökkenésből. Az MSZP frakcióvezető-helyettese azt mondja, a magyar családok kiadásainak negyedét az energiaköltségek viszik el, ami tűrhetetlen.

„10 százalék a gázárban, 10 százalék a villanyárban és 10 százalék a távfűtés árában, erre korábban törvényjavaslatot is beterjesztettünk. Ezt a Fidesz nem támogatta, igazságos árcsökkentést követelünk, ami azt jelenti, hogy csak átlagfogyasztásig járjon kedvezmény, aki átlagfogyasztás fölött fogyaszt, az afölötti részre már ne részesüljön, tehát akik  uszodákat, szaunákat fűtenek, azoknak ne legyen az efölötti részen kedvezménye, és fenntartható energiaár-csökkentést követelünk, ami azt jelenti, hogy elfogadhatatlan számunkra, az, hogy a Fidesz nem támogatja a lakáskorszerűsítést, fűtéskorszerűsítést” – fogalmazott Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezető-helyettese.

Újabb rezsicsökkentést vár az LMP is. „Régóta szorgalmazzuk azt, hogy a kormány valamilyen formában reagáljon, hogy a világpiacon bezuhantak az árak, mi azt látjuk, hogy valahová elmennek ezek a pénzek, de az biztos, hogy nem a fogyasztóknál landolnak, kérdés az, hogy pontosan itt mi történik, ki kap erről és ki nem információt? Mi korábban forszíroztuk a témát, de a kormány nem volt arra hajlandó, hogy érdemben foglalkozzon a kérdéssel” – mondta Szél Bernadett, a párt társelnöke.

Az elemzők szerint azonban egyelőre nem indokolt újabb energiaárcsökkentés. „A rezsipolitikával a kormány megelőzte a világgazdasági, elég tetemes gáz- és villamosenergiaár-csökkenést. Azóta nincsenek olyan fejlemények, amelyek a molekulaárát érdemben csökkentették volna, sőt a fogyasztás inkább csökkent, a hálózati költségek inkább növekedtek. Ebből adódóan én nem látom közgazdasági szempontból indokoltnak a mostani, további jelentősebb árcsökkenést. Ugyan a molekulaár a gáz esetében a felére csökkent, a lakossági szolgáltatói áraknak a molekulaár csak a 60 százaléka, a további 40 százalék a hálózat és egyéb manipulációs költségek, amik érdemben nem változtak” – mondta Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató Kft. ügyvezető igazgatója.

Az ünnepek alatt egyébként senki sem maradhat villany és gáz nélkül. A közműszolgáltatók december 15. és 2016. január 5. között nemcsak a védett fogyasztóknál, hanem azoknál sem kapcsolják ki a szolgáltatást, akik 60 napon túli számlatartozást halmoztak fel. „Az Elmű–Émász csoport is tartja magát azokhoz a hagyományokhoz, ami már évtizedes, hogy a karácsonyi időszakban, december elejétől január elejéig semmiféle kikapcsolás nem történik a lakossági fogyasztók esetében. Akkor sem, ha ezt a tartozás indokolná. Ennek megfelelően bízunk abban, hogy mindenki nyugodtan töltheti az ünnepeket” – mondta Boross Norbert, az Elmű–Émász szóvivője.

Az áramszolgáltató szóvivője hozzátette: a moratórium a hideg idő végéig tart, januártól azonban az Elmű–Émásztól is az állami cég, a Nemzeti Közműszolgáltató veszi át a feladatot.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!