2024. 05. 07. Kedd Gizella napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Láncreakció 04:40

Czomba: 23 éve nem dolgoztak ilyen sokan

2015. július 29., szerda 12:25, frissítve: szerda 12:38

Huszonhárom éve nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint most – jelentette be a munkaerőpiaci államtitkár.

Czomba Sándor – a KSH adataira hivatkozva – azt mondta, hogy összesen négymillió kétszázezren dolgoznak, ez 126 ezerrel több, mint egy évvel ezelőtt. A férfiak foglalkoztatottsága több mint 3, a nőké pedig 2,7 százalékkal nőtt.

– A munkanélküliségi ráta tekintetében is azt tudom mondani, hogy 10 éve nem volt ilyen alacsony, tehát 7 százalék alá, egészen pontosan 6,9 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta. Ez nagyon-nagyon biztató, de semmi okunk a hátradőlésre és a megnyugvásra, hiszen, ha mögé nézünk az adatoknak, akkor sok következtetést lehet levonni a következő időszakra, hogy mit kell még tennünk. De mindenesetre az a tendencia, ami mind a foglalkoztatásban, mind a munkanélküliségben mutatkozik, az azt bizonyítja, hogy a 2010. óta megindított magyar reformok működnek ezen a területen is, sőt ezen a területen kifejezetten jól működnek – mondta az államtitkár.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!