2024. 06. 24. Hétfő Iván napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Híradó 15:00

Kiürítették a budaörsi IKEA-t, Auchant és Decathlont

2016. április 2., szombat 15:31, frissítve: szombat 21:06

Bombariadó miatt kiürítették a budaörsi IKEA-t, Auchant és Decathlont. A hangosbemondón keresztül szólították fel a vevőket arra, hogy hagyják el az áruházakat.

A rendőrségtől kapott tájékoztatás szerint délután negyed háromkor érkezett a fenyegetés a Budapesti Rendőr-főkapitányság egyik osztályára azzal, hogy az egyik áruházban bombát fognak robbantani – számolt be kollégánk a helyszínről 16 órakor. A fenyegető azonban nem közölte, hogy melyik áruházra gondol, ezért volt szükség arra, hogy mind a három létesítmény személyzetét, illetve a vásárlókat evakuálják.

Értesüléseink szerint gondot okozhat, hogy az egyik áruházban bérelt üzleteknek a tulajdonosai bezárták az üzleteiket a bombariadó hallatán, és hazamentek, így azokat a tűzszerészek nem tudják átvizsgálni, jegyezte meg munkatársunk 17 órakor. Az áruházak biztonsági szolgálatai egyébként nem engednek forgatni a parkolók területén arra hivatkozva, hogy az magánterület. A rendőrség közveszéllyel való fenyegetés miatt nyomoz.

A vásárlók kártalanításának módja egyelőre nem ismert, hisz korábban műszaki okokra hivatkozva ürítették ki az áruházakat, és mindenkit arra kértek, hogy a bevásárlókocsijaikat is maguk mögött hagyva azonnal távozzanak, tehát aki esetleg már fizetett, annak is hátra kellett hagynia a termékét.

A rendőrség tájékoztatása szerint az autópálya túloldalán található nagy áruházakat nem érintette ez a riasztás. A kiürített áruházak várhatóan ma már nem fognak kinyitni a szombati hosszú nyitva tartás ellenére sem, hiszen a szakértői vizsgálat több órát is igénybe vehet.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!