2024. 05. 24. Péntek Eszter, Eliza napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:10

Bíróság előtt az erőszakoló testvérpár

Hír TV

2017. november 3., péntek 16:46

Bíróság elé állt az a testvérpár, aki a vád szerint megerőszakolt egy nőt tavaly Pécsett. Mindkét vádlott tagad, azt mondták, a nő beleegyezett.

Egy parkolóban szólították le a nőt, hogy útbaigazítást adjon. A két férfi ehelyett az autójukba kényszerítette és családi házukhoz vitte az áldozatot. Ellenállt, de hajánál fogva kihúzták és bevitték az épületbe. Mindketten megerőszakolták.

„Először mindkét vádlott a sértett nyakát kiszívta, majd a háton fekvő sértettről az elsőrendű vádlott lehúzta a felsőjét és a bugyiját, majd a sértettel erőszakkal közösült. Eközben a másodrendű vádlott a hajánál fogva a matracra lehúzva tartotta a sértettet, majd amikor az elsőrendű vádlott abbahagyta a közösülést, akkor a sértettet a hasára fordították, és ekkor a másodrendű vádlott közösült vele” – ismertette Csonka László ügyész.

A nő másnap reggel tudott megszökni. Több kilométert gyalogolt, később buszra szállt és hazament. Ezután tett feljelentést.

A vádlottak a tárgyaláson nem tettek vallomást, a bíró a rendőrségi kihallgatásuk jegyzőkönyvét olvasta fel. Mindketten azt mondták, minden a nő beleegyezésével történt, ráadásul ő kezdeményezett.

„A nő elkezdett cigarettázni, majd azt vettük észre, simogatja magát. Egyik kezével benyúlt a bugyijába, önkielégítésbe kezdett. Kicsit meglepődtünk, de ennek ellenére tetszett nekünk, mindketten bókolni kezdtünk, majd gyorsan szóba került, hogy közösüljünk. A nő ekkor azt mondta, szeretne mindkettőnkkel közösülni, akár egyszerre is” – idézte a jegyzőkönyvet Folbert Csaba bíró.

A tárgyalás a sértett, tanúk és szakértők meghallgatásával januárban folytatódik.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!