2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Napi aktuális 23:30

Választás előtt ígért fejlesztéseket Lázár

Hír TV

2017. november 7., kedd 08:21, frissítve: kedd 08:54

A miniszter 9 milliárd forintnyi beruházást jelentett be Makón.

Jövőre elkezdődhet a makói fürdő fejlesztése – jelentette be Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a kilencmilliárd forintos projekt pártállástól függetlenül minden helyi érdekét szolgálja, így arra kérte az ellenzéket, hogy ne támadja a beruházást.

„Az összes képviselőt pártállástól függetlenül két dologra kértem: az egyik, hogy ne csináljanak politikát a fürdő és az uszoda építéséből, a másik, hogy támogassák ezt az ügyet, hiszen nem az én programom volt a fürdőfejlesztés és az uszoda építése, hanem a szocialisták és a Jobbik mondta azt, hogy Makó városában fejleszteni kell a fürdőt, és uszodát kell építeni. Ma Magyarországon olyan viszonyok vannak – és miután Magyarországon van Makó városa még, nincs makói önálló köztársaság, a polgármester asszony nem kiáltotta ki, nem tűzte még ki a zászlót –, hogy akik azzal kampányoltak, hogy meg kell építeni az új fürdőt, meg kell építeni az új uszodát, akiknek le van írva a választási programjukba, azok nem támogatták” – jelentette ki a kancelláriaminiszter.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!